Úgy tűnik, verseny alakult ki a Marsért. Az amerikaiak mindenképpen embereket kívánnak küldeni a Marsra, a tervek szerint valamikor 2015-25 között.
2015-re meghódítják a Marsot?
Valóságos űrflotta tart a Mars felé, kihasználva a ritkán adódó Mars–Föld közelséget. Az úgynevezett indítási ablak az a néhány hetes időszak, amikor a Föld és a Mars Nap körüli pályájukon haladva olyan helyzetbe kerülnek egymáshoz viszonyítva, hogy ekkor lehet a leggazdaságosabban űrszondát eljuttatni bolygószomszédunkhoz. Legutóbb ez év nyarán állt elő ehhez hasonló bolygóállás. Ezek az időpontok huszonhat havonta ismétlődnek meg: 2001 áprilisában indult legutóbb űrszonda a Marshoz, az amerikai Mars Odyssey, amely hat hónappal később meg is érkezett a Marshoz, és azóta is közvetít haza fényképeket és értékes tudományos adatokat. Rajta kívül jelenleg még a Mars Global Surveyor ugyancsak amerikai, keringő egység teljesít szolgálatot a Marsnál.
Ám az amerikaiak csak az alkalomra vártak: jelenleg két, landoló egységekkel is ellátott űrszondájuk tart a vörös bolygó felé. Az Opportunity a második NASA-robot, amely az élet esetleges nyomait, illetve a vízhelyzetet kutatja majd a vörös bolygón. Június 10-én a floridai Cape Canaveralról indult útjára az Opportunity ikertestvére a Spirit. A tervek szerint mindkét hatkerekű önjáró robot a jövő év elején a Mars egyenlítőjének közelében, két különböző helyen száll le. Fő feladatuk, hogy kimutassák víz és az esetleges volt, vagy talán még most is létező élet nyomait a Marson. Az orosz Űrhivatal Tudósai egy 440 napos, mindössze hatfőnyi emberi legénységgel végrehajtott Mars küldetést terveznek. A hivatal vezetői hangsúlyozták, hogy ez mindenképpen nemzetközi összefogást igényel, éppen ezért segítséget remélnek úgy az amerikai NASA-tól, mint az európai ESA űrhivataltól is. Orosz szakemberek egy Marson felépítendő atomerőmű terveit is kidolgozták, amelyet szerintük 2030-ra lehetne üzembe helyezni. Az orosz mérnökök tervezte földön kívüli atomerőmű a Marson létesítendő állandó kutatóbázis energiaellátását biztosítaná.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.