A magyar kultúra napja a somorjai Madách Imre Gimnáziumban

Madách Imre Gimnázium magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban Szatmárcsekén ezen a napon fejezte be nemzeti imánkat, a Himnuszt. A somorjai Madách Imre Gimnázium mindig fontosnak tartotta nemzeti ünnepeink ápolását, így az új évet a magyar kultúra napjának megünneplésével kezdtük.

A Horváth László tanár úr által összeállított műsort Klička Marcel zongorajátéka nyitotta meg, aki Bartók Béla Este a székelyeknél című darabját adta elő, majd Kovács Boglárka, Stehlík Leon, Mókusz Ádám és Batta Gergely Sebestyén szavalta el a Himnuszt. Ezt követően magyarbődi népdalok csendültek fel Élesztős Sára, Kováč Emma és Rusňák Júlia előadásában.

ujszo

A folytatásban a gimnázium diákjaiból verbuválódott Hétután zenekar két tagja, Kováč Barbara és Szolgay Bence adta elő Bródy János Ha én rózsa volnék című dalát. Orbán Titusz előadásában hallhattuk Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című versét, ami már utalás volt az iskola diákjai által alkotott festmények, rajzok, szobrok és ruhaköltemények kiállítására, ami az ünnepség után nyílt meg. A rendezvény záróakkordjaként a diákok és tanárok együtt énekelték el a Himnuszt.

MIG

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?