Bata Éva kapta a Ruttkai-emlékgyűrűt

Budapest |

<p>Bata Éva kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján.</p>

A Ruttkai Éva emlékére alapított díjat minden évben a színésznő születésnapjának előestéjén, december 30-án adja át lánya, Gábor Júlia annak a színésznek, aki abban az évben a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta – áll a Vígszínház MTI-nek eljuttatott közleményében.    

Az idén Bata Éva színészi munkáját, odaadó, érzékeny játékát, és A lovakat lelövik, ugye?, illetve a Vénusz nercben című előadásban nyújtott alakítását ismerte el ezzel a díjjal a társulat.    A Vígszínház fiatal művésze a Hegedűs a háztetőn, a Rómeó és Júlia, A dzsungel könyve, a Punk Rock és a Billy világa című produkcióban is látható, és A hetvenkedő katona bemutatójára készül.    Ruttkai Éva 2012-ben lenne 85 éves. Mint írják, a Vígszínház nagy szeretettel emlékezik a legendás művészre, és hűséggel ápolja hagyományait. Ennek jele a díj is, amellyel 25 éve jutalmazzák a társulat tagjait. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?