Ásítanak a magzatok a méhen belül

Durham |

<p>Valóban ásítanak a magzatok a méhen belül - derítette ki egy brit kutatócsoport, amely szerint azonban nem az álmossággal, hanem az agyi fejlődéssel függ össze a jelenség.</p>

A 4D-ultrahangos felvételeken is látható jelenség a szakemberek szerint az agy fejlődéséhez szükséges. Az ásítás és más hasonlóan bonyolult izommozgások ugyanis idegi impulzusokat küldenek az agyba, ezzel "programozzák" a normális működésre - olvasható a ScienceDaily.com című online tudományos magazinban.

    Az újfajta ultrahang elterjedése óta számos képen látható, amint a magzat "ásít". Ez vitát váltott ki a kutatók körében, többen azon a véleményen voltak, hogy ilyenkor a kicsik csak tátognak.    A brit Durham Egyetem munkatársai azonban 15 egészséges magzat követéses vizsgálata után immár biztosak abban, hogy nem pusztán erről van szó.    A 24-36. terhességi hetek között készült felvételek elemzésekor azt figyelték, hogy milyen hosszan tartják a magzatok a szájukat "kattanásig" nyitva, és mennyi ideig tart a száj becsukása. Ezek az adatok ugyanis különböznek az egyszerű tátogás és az ásítás esetében.     Eredményeik szerint az ásítás gyakorisága - vagyis amikor a kicsik szignifikánsan hosszabb ideig tartották nyitva a szájukat, mint amennyi időn át a becsukás tartott - kétszerese az egyszerű "tátogásnak" - írták a szakemberek a PLOS ONE című folyóiratban.    Az ásításról úgy tartják, hogy az "ragadós" az emberek között, de ez a tulajdonság a gyermekekben csak ötéves kor után alakul ki.    Korábbi kutatások szerint az ásítás fejlődése "U alakú", mert a koraszülöttek gyakrabban ásítanak, mint az időben világra jött babák, ugyanakkor a kisiskolások többször ásítanak, mint az óvodások.    Az új kutatás alátámasztani látszik a korábbiakat, mivel arra utal, hogy a magzatok a 24. terhességi hétben óránként átlag kétszer ásítanak, míg a 36. héten szinte egyáltalán nem.    Nadja Reissland, a kutatás vezetője szerint az eredmények "arra engednek következtetni, hogy az ásítás és az egyszerű szájnyitás egyaránt a korai fejlődésben játszik szerepet. Maga az ásítás az agy meghatározott részeit készteti fejlődésre. Felnőttként is talán amiatt ásítunk, hogy az agyunk felhívja a figyelmet arra, hogy fáradt, a magzati életben azonban éppen ellenkezőleg, az agyat készteti működésre az ásítás."    Reissland szerint a továbbiakban érdemes volna különböző nem egészséges és kémiai anyagoknak kitett magzatok ásítását is vizsgálni, így az orvosok következtetni tudnának a magzatok esetleges rendellenességeire az ultrahangos vizsgálatok során látott ásításokból.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?