Jodie Foster ötvenéves

<p>November 19-én lesz ötvenéves Jodie Foster kétszeres Oscar-díjas amerikai színésznő, rendező, Hollywood sokak szerint legokosabb sztárja.&nbsp;</p>

 Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga: Alicia Christian Foster (a Jodie művésznév egy Josephine nevű családi barát keresztnevének rövidítéséből ered) már egyévesen beszélt, kétévesen olvasott, háromévesen reklámfilmben, hatévesen tévésorozatban szerepelt, tízévesen filmfőszerepet osztottak rá, és tizennégy évesen a rendkívül nézett Saturday Night Live tévéshow addigi legfiatalabb műsorvezetője lett.

George Lucas neki szánta Leia hercegnő szerepét a Csillagok háborújában, de a Disney cég, amelyhez Jodie Fostert szerződés kötötte, nem adta ki.
    Alig volt tizennégy éves, amikor a Taxisofőr drogfüggő tinédzser prostituáltjának szerepéért először Oscar-díjra jelölték. Alakítása egy őrült rajongóra akkora hatással volt, hogy 1981-ben azért követett el merényletet Ronald Reagan amerikai elnök ellen, hogy felkeltse a színésznő figyelmét.
    Foster énekesként is megállja helyét, ezt bizonyította a filmtörténet egyetlen gyermek-gengszterfilmjében, a Bugsy Malone-ban (a forgatásakor egyik szereplő sem múlt még el tizenhat éves). Alakításáért megkapta a brit művészeti akadémia (BAFTA) legjobb mellékszereplőjének és legígéretesebb tehetségének járó díját.
    1985-ben summa cum laude diplomázott angol irodalomból a patinás Yale Egyetemen, ahol 1997-ben tiszteletbeli doktori címet is kapott. Színészi tanulmányokat viszont soha nem folytatott, 1988-ban mégis Oscar-díjat kapott: A vádlottak című filmért egy többek által megerőszakolt, igazáért küzdő nőt játszott. Három évvel később A bárányok hallgatnak című thrillerben az Anthony Hopkins által hátborzongatóan hitelesen megszemélyesített, kifinomult pszichopata gyilkost üldözte FBI-ügynökként, alakítását újfent Oscar-díjjal jutalmazták. Ezzel Foster lett az első színésznő, aki harmincéves korára kétszer kapta meg az amerikai filmakadémia legrangosabb kitüntetését. A film folytatását azonban még a felkínált 20 millió dollárért sem vállalta el - e gázsinak azóta sem jutott közelébe.
    Nem sokan hinnék, de a színésznő számos ismert szerepét csak "jobb híján" kapta: a Maverick című western-komédiából Meg Ryan, a Pánikszobából Nicole Kidman, A másik én című thrillerből Michelle Pfeiffer hátrált ki előtte.
    Foster 1991 óta rendez is (Más mint a többiek, Szédült hétvége, A holdkóros), e filmjeiben szívesen osztja magára a főszerepet. 1994-ben producerként is beszállt a Nell, a remetelány című filmdrámába, amelynek főszerepéért immár negyedszer jelölték Oscar-díjra - maga Foster ezt tartja pályafutása legjobb alakításának.
    A franciául kiválóan beszélő sztár több francia nyelvű kislemezt adott ki, filmjei francia változatában saját magát szinkronizálja, és tavaly ő volt a legrangosabb francia filmdíj, a César-gála elnöke.
    Szinte az összes műfajban kipróbálta magát: ugyanolyan otthonosan mozog vígjátékban (Maverick), romantikus, kosztümös filmben (Sommersby, Anna és a király), mint krimiben (Légcsavar, A belső ember). Néhány éve a tévés rajzfilm-família, a Simpson család legkisebb tagja az ő hangján beszélt először összefüggően. Tavaly Roman Polanski instruálta Az öldöklés istene című vígjátékban, amely a magyar származású francia írónő, Yasmina Reza műve alapján készült. Nagy vágya, hogy filmet készítsen Leni Riefenstahlról, Adolf Hitler kedvenc rendezőnőjéről.
    Magánéletét titkolja, a sajtó kitartó firtatására sem válaszolja meg a két fia apjáról és a szexuális beállítottságáról feltett kérdéseket. A People Magazine által tíz éve a legszebb 50 ember közé választott színésznő szabad idejét legszívesebben fiaival tölti, kedveli a kickboxot, a jógát, a karatét, az aerobikot és a súlyemelést. Kedvenc könyve Jerome David Salinger Franny és Zooey című műve, a filmek közül François Truffaut Négyszáz csapását kedveli leginkább, pályatársai közül Meryl Streepet és Robert De Nirót tartja a legtöbbre.
    Azon kevesek egyike, akik gyerekszínészből igazi világsztárrá nőtték ki magukat, és azon még kevesebbek közé tartozik, akik büszke birtokosai mind a négy legrangosabb filmes kitüntetésnek - az Oscar-, az Arany Glóbusz- és a BAFTA-díjnak, valamint az amerikai film- és televíziós színészek egyesülete (SAG) díjának. A színésznőt a 2013 januári, 70. Golden Globe-gálán Cecile B. DeMille-díjjal tüntetik ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?