Kopcsay: Letartóztatták hát Kočnert

kočner vél

A maffiával és politikusokkal jó kapcsolatokat ápoló vállalkozót végül lecsukták. A váltóbotrány lett a veszte. A bilincs már a tárgyalóteremben rákerült.

„Győzött az igazság, a törvényesség, a bátorság; ez egy üzenet a tisztességes embereknek, hogy az igazságszolgáltatás működik, és előbb vagy utóbb mindenkire sor kerül” – mondta Ján Šanta ügyész.

Tény, hogy Kočner agresszíven támadta az újságírókat. A több mint négy hónapja meggyilkolt Ján Kuciakot is megfenyegette, hogy mindent kiderít a hozzátartozóiról, és botrányt csinál. Valószínű, hogy a verbális támadások nincsenek összefüggésben azzal, ami később az újságíróval történt. Mindenestre még ma is megdöbbentő, korábban milyen könnyelműen kezelte az ügyet a rendőrség. Az ilyen figurák, mint Kočner az érinthetetlenségükkel és felsőbbrendűségükkel kérkednek, ezért is jó őket megbilincselve látni, megfosztva attól a hivalkodó komforttól, amit megszoktak.

Kíváncsi vagyok, hogy érzik magukat Kočner barátai.

Olvashattuk a sajtóban, Kočner miként ünnepelt szilveszterkor Počiatek és Bašternák szomszédságában Donovalyn. Megtudtuk, hogyan vállalkozott Kočner és Bašternák. És tényleg, ki Kočner szomszédja  Bašternák lakóparkjában? Még mindig a volt miniszterelnök, Robert Fico?

Tény, hogy Kuciak halála óta lassan változnak a dolgok, már Kočner sem tehet meg mindent. Az, hogy egyszer mindenkire sor kerül, néhány politikus számára is nyugtalanító üzenet lehet.

Nos, kedves olvasók, kívánjunk magunknak szép nyári szünetet és esélyt a változásra, hogy tisztességesebb országban élhetünk.

MÁRIUS KOPCSAY

a TASR hírügynökség munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?