Döntött a Legfelsőbb Bíróság: letartóztatják Kočnert

Kocner
Pozsony |

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön elrendelte Marian Kočner vállalkozó letartóztatását, részben helyt adva a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze által benyújtott panasznak. Az ügyész a Specializált Büntetőbíróság vizsgálóbírójának döntése ellen fellebbezett. Marian Kočner ellen a Markíza tévétársasággal kapcsolatos, csaknem 70 millió euró értékű váltók hamisítása ügyében folyik eljárás.

Az ügy másik gyanúsítottja, Pavol Rusko, a Markíza TV volt igazgatója szabadlábon védekezhet, a bírói tanács az ő esetében elutasította az ÚŠP ügyészének fellebbezését. Pavol Rusko ellen egy gyilkossági ügyben is folyik eljárás, ezzel összefüggésben elektromos nyomkövetőt kell viselnie.

Marian Kočner vállalkozót a tárgyalóteremből szállították a pozsonyi büntetés-végrehajtási intézetbe. A bírói tanács a gyanúsított megelőző fogvatartását rendelte el, hogy megakadályozza őt további bűncselekmények elkövetésében. František Mozner főbíró elmondta: Marian Kočner ellen összesen három ügyben folyik büntetőeljárás. Az ügyésznek igazat adott abban, hogy a gyanúsított a bűncselekményeket vélhetően rendkívül szofisztikált módon, hosszabb időtartamot felölelve követte el fokozatosan, 2006 óta, hogy akkora pénzösszegre tegyen szert, amely többszörösen meghaladja a jelentős kárnak megfelelő összeget.

A döntés végleges. Martin Pohovej, Marian Kočner védőügyvédje elmondta: rendkívüli jogorvoslat alkalmazását fogja kérni, és továbbra is az ügyfele ártatlansága mellett fog érvelni.

„Győzött az igazság, a törvényesség, a bátorság és ezáltal üzentünk a tisztességes embereknek, hogy létezik és működik az igazságszolgáltatás, és hogy előbb-utóbb mindenkire sor kerül” – jelentette ki Ján Šanta, az ÚŠP ügyésze. 

Pavol Rusko ügyvédje, Marek Para a Legfelsőbb Bíróság döntését nem akarta kommentálni addig, amíg át nem tanulmányozza az egész határozatot. 
 

A két gyanúsított visszautasítja, hogy hamisították volna a négy, 2000-es keltezésű váltót, melyből három ügyében bírósági tárgyalás is folyik. Marian Kočner cége ugyanis a váltókkal összefüggésben beperelte Pavol Ruskot és másodsorban a Markíza tévétársaságot, összesen több mint 42 millió euró kifizetését követelve. Az egyik ügyben a bíróság első fokon Marian Kočner javára döntött, az ítélet nem jogerős.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pénzügyi rendőrségi egysége pénz- és értékpapír-hamisítás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében indított eljárást Kočner és Rusko. ellen. Előbbit szerdán (6.20.), utóbbit egy nappal később vették őrizetbe.

A Markíza TV korábban feljelentette Kočnert és Ruskót értékpapírok hamisításának és az igazságszolgáltatás akadályozásának gyanúja miatt.

Kapcsolódó cikkünk

A Markíza TV képviselői már a per kezdetétől kétségbe vonják a váltók eredetiségét, ezzel összefüggésben bizonyítékokkal is szolgáltak. Peter Papanek, a tévétársaság képviselője elmondta: a per tárgyát képező váltók nem szerepelnek sem a Markíza könyvelésében, sem azoknak a cégeknek a könyvelésében, melyek állítólagos tulajdonában voltak még a jogosulatlan igények támasztása előtt. „Állítjuk, hogy ez az egész történet, mely Marian K. műhelyében készült, kitalált, a váltók nem 2000-ben készültek, hanem később, akkor, amikor Pavol Rusko már nem volt a Markíza TV hivatalos képviselője” – tette hozzá Papanek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?