Legalizálnák a viskókat

Rozsnyó |

<p>Jogilag rendeznék illegálisan emelt lakóházaik ügyét a krasznahorkai romák, közölte Marián Feco, a romaügyi kormánybiztosi hivatal munkatársa. Az építési törvény lehetővé teszi az engedély nélkül emelt épületek legalizálását, ha az összhangban áll a közérdekkel.&nbsp;</p>

A kormánybiztosi hivatal munkatársa Peter Šrobár szakértő véleményére alapozva nyilatkozott így az Aktualne.sk honlap számára, kifejtve, hogy a „feketén“ emelt építmények legalizálása során éppen a közérdek játszik kulcsszerepet. „A vitatott területet időközben közművesítették, a település volt polgármestere pedig kérvénnyel fordult az építészeti hivatalhoz, hogy minősítse át azt építkezési területté. A közérdek tehát megkívánja, hogy lakosai továbbra is ott éljenek“ - érvelt Feco. Šrobár megjegyezte: amennyiben nem saját tulajdonukban lévő területen építkeztek, a végszót a bíróságnak kell kimondania. 

Értesüléseink szerint a rozsnyói építészeti hivatal már előkészítette a Marián Kotleba telkén álló két ház elbontására vonatkozó bontási engedélyt. Bolló Péter (Híd) polgármester lapunknak elmondta: amint kézhez kapja, aláírja azt. „A szóban forgó házak tulajdonosait 2010-ben és 2012-ben is felszólítottuk, hogy juttassák el a községi hivatalhoz az építkezési engedélyeket, illetve más dokumentumokat. A felszólítást mindkét esetben ignorálták, így az érvényes jogszabályokkal összhangban járunk el velük szemben“ - közölte Bolló Péter. A bontási engedély kiadáshoz szükséges iratokat a polgármester vélhetően a hét második felében kapja kézhez. (la)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?