Rohamtempóban terjed a sárgaság Kelet-Szlovákiában

sargasag k

Egyre több járásban jelent meg a sárgaság, a fertőzöttek java része a gyerekek közül kerül elő.

Kelet-Szlovákiában a sárgaság már nemcsak a falvakban, hanem a városokban – például Felsővízközben (Svidník) – is felütötte a fejét. Az orvosok az óvodás és iskolás korú gyermekek között azonosítják a legtöbb fertőzöttet.

Az év eleje óta 47 beteget regisztráltunk, az esetek száma folyamatosan emelkedik. A pácienseket az infektológiai osztályon helyezzük el

– mondta Ingrid Senajová járványügyi szakember.

A helyiek elmondása szerint a járvány húsvétkor tört ki. A higiénikusok a legtöbb esetet három, a város szélén található lakóházban igazolták. Az egyetlen megoldás a gyermekek beoltása lenne, ám hiány mutatkozik vakcinából.

A hepatitis A vírus széklettel ürül, és érintkezés útján terjed. Fontos a személyes higiénia: nem szabad egy pohárból inni, és ugyanazt a szál cigarettát szívni

– figyelmeztetett Senajová.

A betegség lappangási ideje ötven nap, így azok, akik kapcsolatba kerültek a fertőzöttekkel, közel két hónapig orvosi felügyelet alá kerülnek.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?