Šutaj Eštok megerősítette, hogy az államfő is részt vett a Hlas kongresszusán

sutaj estok k

Peter Pellegrini államfő is részt vett a Hlas múlt heti munkakongresszusán – erősítette meg hétfőn Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas elnöke.

„Megkértem, hogy a párt alapító elnökeként vegyen részt a kongresszuson, ha Besztercebányán tartózkodik, használja ki a lehetőséget és látogasson el a régi kollégák közé, mivel két zsaroló, Migaľ és Šalitroš az ő nevével és üzenetével takarózva állt ki a nyilvánosság elé” – mondta Šutaj Eštok.

A kormánypárti Hlas-SD a kongresszuson kizárta soraiból két elégedetlen parlamenti képviselőjét, Samuel Migaľt és Radomír Šalitrošt. Ján Ferenčák és Roman Malatinec parlamenti képviselőkkel kész a párbeszédre – tette hozzá Šutaj Eštok. A négy parlamenti képviselő bejelentette, hogy amíg nem tisztázódik a helyzet, nem vesznek részt a parlamenti szavazásokon.

Migaľ emellett a Denník N című napilapnak azt nyilatkozta, Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszteren keresztül továbbra is az államfő irányítja a Hlast, és részt vett a pártkongresszuson is.

Pellegrini január 23-án azt nyilatkozta, Migaľék komoly hatalmi pozíciókat követelnek, cserébe a kormányhoz való lojalitásukért, és ez teljesen elfogadhatatlan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?