Cserébe az előrehozott választásért az ellenzék hajlandó lenne támogatni bizonyos törvények elfogadását

Branislav Gröhling

Az ellenzéki SaS képviselői nem fognak bejelentkezni a parlament következő ülésén, amelyen a kormány és az Orvos Szakszervezeti Szövetség (LOZ) közti megállapodást megerősítő egészségügyi törvényeket is el kellene fogadni. A párt ugyanakkor hajlandó lenne megszavazni ezeket a törvénytervezeteket, ha előtte megállapodás születik az előrehozott parlamenti választás kihirdetéséről. Az SaS kezdeményezéséhez a PS is csatlakozna, a KDH azonban tartózkodóbb.

Az SaS nem vesz részt az ülés megnyitásán, kivárja, hogy a kormánypártoknak megvan-e a parlamenti többsége és meg tudják-e nyitni a februári ülésszakot. „Ha támogatásra lesz szükség a javaslatok elfogadásához, konstruktívak leszünk, megszavazzuk azokat, de csak akkor, ha előtte megállapodunk az előrehozott választásról” – mondta Branislav Gröhling, a párt elnöke.

A Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka maga is elismerte, ilyen feltételek mellett hajlandóak lennének segíteni a koalíciónak. 

„Meg kell kérdezni a kormányt, képes-e törvényeket elfogadtatni és tovább kormányozni. Ha beismeri, hogy nincs meg a többsége az egészségügyi törvények elfogadásához, mi készek vagyunk segíteni annak érdekében, hogy ne távozzanak külföldre az orvosok, és az építkezési törvény módosításában is, de akkor állapodjunk meg az előrehozott választás időpontjáról” – mondta a PS elnöke.

A KDH-t vezető Milan Majerský egyelőre tartózkodóan nyilatkozott.

„Amint elkészül a teljes törvényjavaslat, eldöntjük, hogy támogatjuk-e. De figyelmeztetek – az ülés megnyitásához a kormánypártoknak kell biztosítaniuk elegendő képviselőt” – mondta Majerský.

Igor Matovič vezette Szlovákia mozgalom azonban egyértelműen leszögezte, semmiben nem hajlandóak segíteni Robert Fico kormányának.

Az egészségügyi minisztérium megerősítette a TASR-nek, hogy dolgozik a szakszervezettel kötött megállapodásból következő törvénymódosításokon, és azokat beterjeszti a következő ülésen.

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter a kormány nevében 2024 decemberében írt alá megállapodást a szakszervezettel a szociális béke helyreállításáról. A kormány kötelezte magát az orvos szakszervezet több elvárásának teljesítésére. A megállapodással sikerült megelőzni a kórházi ellátás összeomlását, mivel több mint 3300 orvos adta be a felmondását. Ezeket azzal a feltétellel vonták vissza, hogy a kormány 2025 februárjának végéig teljesíti az ígéreteit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?