Mette Frederiksen dán miniszterelnök berlini és párizsi látogatását követően kijelentette, hogy „nagyon erős támogatást” kapott európai kollégáitól Donald Trump amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos terveivel szemben.
Dánia üdvözli Európa „nagyon erős támogatását” Grönland számára
„Az üzenet nagyon, nagyon világos” – mondta Mette Frederiksen dán újságíróknak Párizsban, miután találkozott Emmanuel Macron francia államfővel. „Feltétlenül tiszteletben kell tartanunk az államok területét és szuverenitását, ez alapvető eleme a nemzetközi közösségnek, mégpedig annak a nemzetközi közösségnek, amelyet a második világháború óta együtt építettünk” – tette hozzá.
A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerin Emmanuel Macron és Mette Frederiksen dán miniszterelnök egyetértett abban, hogy Európának meg kell védenie „saját érdekeit”, miközben „ragaszkodnia kell a transzatlanti kapcsolathoz”.
Megvitatták „az európai menetrendet, amelynek célja egy egységes, erős és szuverén Európai Unió megszilárdítása, amely elkötelezett a transzatlanti kapcsolat mellett, és képes saját értékeit és érdekeit érvényesíteni és megvédeni” – közölte az Elysée-palota a párizsi találkozó után, Grönland említése nélkül. Elsősorban az „európai biztonsági és védelmi kérdéseket” vitatták meg az uniós állam- és kormányfők február 3-án Belgiumban tartandó informális találkozója előtt – tette hozzá a francia elnöki hivatal.
Berlin és Párizs után a dán miniszterelnök Brüsszelbe utazik tovább, ahol Mark Rutte NATO-főtitkárral találkozik.
Mette Frederiksen először Berlinben kapott támogatást kapott Olaf Scholz német kancellártól, aki azt mondta, hogy „a határokat nem szabad erőszakkal elmozdítani”.
Donald Trump január elején „abszolút szükségszerűségnek” nevezte, hogy a Föld legnagyobb szigete felett amerikai ellenőrzést szerezzenek, s nem zárt ki ennek érdekében katonai vagy gazdasági lépéseket, így például Dániát sújtó vámtarifák elrendelését sem. Az amerikai elnök szombaton újságírók előtt megerősítette, hogy az Egyesült Államok „megszerzi” Grönlandot.
A dán külügyminiszter kedden kizárta annak lehetőségét, hogy a hatalmas sarkvidéki szigetet az Egyesült Államokhoz csatolják.
„Trump nem fogja megkapni Grönlandot. Grönland az Grönland, és a grönlandi nép a nemzetközi jog értelmében nép, amelyet a nemzetközi jog véd” – mondta Lars Lokke Rasmussen Koppenhágában.
A német kancellár Berlinben azt mondta, hogy Dánia és Németország közeli barátok, és „nagyon hasonló a világról alkotott elképzelésük”.
„Kontinensünk azon az elképzelésen alapul, hogy a konfrontáció helyett az együttműködés vezet békéhez, haladáshoz és jóléthez” – hangsúlyozta Berlinben a dán miniszterelnök az AFP hírügynökség tudósítása szerint.
Dánia hétfőn több mint kétmilliárd eurónyi védelmi befektetést jelentett be az északi területek biztonságának növelésére. Troels Lund Poulsen védelmi miniszter közleményében leszögezte, hogy a térségben a korábbiaknál súlyosabb biztonsági fenyegetéseket tapasztalnak, ezért növelni kell a védelmi kapacitásokat.
Ezzel kapcsolatban Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter kedden azt mondta, hogy európai csapatok küldése az Északi-sarkvidék biztonságának szavatolására „egy lehetőség”, de Dánia számára „nem merül fel” a közeljövőben. Robert Brieger, az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke a Welt am Sonntag című német lapban szombaton megjelent interjúban elsőként vetette fel az európai csapatok Grönlandra telepítésének ötletét, mondván, hogy „ez erős jel lenne, és hozzájárulna a térség stabilitásához”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.