Berlinben kivilágították hétfő este a Brandenburgi kaput az auschwitz-birkenaui náci német haláltábor felszabadítása 80. évfordulóján a holokauszt áldozatainak emlékére.
Holokauszt-emléknap - Kivilágították a Brandenburgi kaput az áldozatok emlékére
A különleges megvilágítás mellett a német főváros fő látványosságára kivetítették a nemzetközi emlékkampány #Emlékezünk (#WeRemember) jelszavát, amelynek égisze alatt a Zsidó Világkongresszus és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világszerte, így Németországban is számos rendezvényt tartott a holokauszt áldozatainak emlékére.
Kai Wegner berlini polgármester közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a nácik az európai zsidóság és cigányság szervezett megsemmisítését Berlinből szervezték meg. „Közös kötelességünk és történelmi örökségünk emlékezni a nemzeti szocializmus terrorjára és a soára, valamint hangot adni a túlélő tanúknak” – hangsúlyozta. „Kötelességünk az is, hogy szembeszálljunk az antiszemitizmus bármely formájával” – mondta a német főváros polgármestere hozzátéve, hogy „a demokrácia ellenségeinek hangja sosem lehet hangosabb azokénál, akik a békéért, a szabadságért és a demokráciáért állnak ki”.
Frank-Walter Steinmeier német államfő az egykori auschwitzi koncentrációs táborban tartott megemlékezésen Németország maradandó felelősségét hangsúlyozta és elutasította a holokauszt bármiféle relativizálását. Ami Auschwitz-Birkenauban és más haláltáborokban a nácik uralma alatt történt, „az történelmünk és ezzel identitásunk része, amivel szembe kell néznünk”.
„Meggyőződésem továbbra is, hogy a felelősségnek nincs végpontja” – húzta alá. Aki pedig ezt másképp gondolja, annak azt tanácsolja, hogy „jöjjön ide és beszéljen a túlélőkkel” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.