Az IC-vonatok megszüntetése ellen tiltakozik a PS, petíciót indít

Martin Dubéci

Az IC-vonatok megszüntetése ellen tiltakozik az ellenzéki PS, és a döntés megváltoztatására szólította fel Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési minisztert. „Petíciót indítunk a Kassa és Pozsony között közlekedő IC-vonatok megmaradása érdekében” – jelentette be szerdán Kassán Martin Dubéci, a PS frakcióvezetője. A témát a parlament közigazgatási és régiófejlesztési bizottságában is megnyitják.

Sajtótájékoztatóján Dubéci elmondta, a döntés miatt még tovább tartana az út az ország két legnagyobb városa között. „A Fico-kormány miatt 45 perccel tovább fogunk Kassáról Pozsonyba utazni, holott a jó és gyors vasúti összeköttetés a régió fejlődésének egyik kulcsa” – szögezte le.

Hozzátette, jelenleg nincs jobb alternatívája a megfelelő vasúti közlekedésnek, az autópálya nem készült el, a tervezett légi összeköttetést pedig csak néhány tehetős ember használná, a többi adófizető pedig évi egymillió euróval dotálná. „Eközben arra hivatkozva akarják megszünteti az IC-vonatokat, hogy költséges a fenntartásuk” – tette hozzá. A párt találkozni akar a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) vezérigazgatójával, Peter Helexával is.

Richard Dubovický és Zuzana Mesterová, a PS képviselői rámutattak, az IC-vonatok megszüntetése nehezítené a keleten élők munkába járását és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést.

A bírálatok kapcsán a vasúttársaság azt közölte, a cél több vasúti járat üzemeltetése a Pozsony–Zsolna–Kassa vonalon kívül is, ami nagyobb rugalmasságot biztosítana az utazóknak. „Az új járatok bevezetésével módosulnak a csatlakozások, hogy hatékonnyá tegyük az új járatok bevezetését, a minőség és a kényelem megőrzése mellett” – jelentette ki Dominik Drevický, a ZSSK szóvivője. Hozzátette, a módosítás után több távolsági és regionális vasúti járat lesz. „A végső döntés az új menetrend elfogadása után születik meg, a fő célunk a lehetőségek bővítése, a szolgáltatás minőségének csökkenése nélkül” – tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?