Oroszország csapást mért Harkivra, sok sérült

ukrán válság k

Újabb csapást mért kedden Oroszország Ukrajna második legnagyobb városára, a keleti országrészben lévő Harkivra, a legutóbbi információk szerint 21-en sérültek meg, köztük egy 16 éves tinédzser – közölte Ihor Teherov, a város polgármestere.

A tisztségviselő hozzátette, hogy a megyeszékhely ipari negyedében egy magánvállalkozás épületére mértek csapást. A romok alatt még lehetnek emberek. Tájékoztatása szerint még nem állapították meg, milyen típusú fegyverrel támadtak az orosz erők. 

Az északkelet-ukrajnai Szumi megye ügyészi hivatala arról adott hírt, hogy hajnalban az orosz légierő csapást mért Jeszmany térségében. A támadás következtében saját otthonában életét vesztette egy házaspár: egy 38 éves férfi és egy 35 éves nő. 

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap során 172 katonai összecsapás volt a fronton, többségük Donyeck megyében, Pokrovszk és Kurahove térségében. 

A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 663 ezret. Hétfőn az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett hét orosz harckocsit, 47 tüzérségi és egy légvédelmi fegyvert, valamint 43 drónt. 

Denisz Smihal miniszterelnök a kormányülésen közölte, hogy az oroszok idén már több mint 180 ezer tonna Ukrajnától ellopott gabonát exportáltak az általuk megszállva tartott Mariupol város kikötőjén keresztül. „Oroszország – agressziója részeként – továbbra is felhasználja az élelmiszereket. Ezen felül ideiglenesen megszállt ukrán területeket fosztanak ki, hogy az ellopott pénzből finanszírozzák hódító háborújukat” – jelentette ki. A kormányfő szerint magától értetődően „az orosz gazdasági terror lesz az Ukrajna elleni orosz agresszióval foglalkozó különleges törvényszék munkájának egyik irányvonala”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?