Az ellenzék sajnálja, hogy nem jött létre a találkozó a koalíciós képviselőkkel

simecka k

Az ellenzéki képviselők nagyra értékelik Peter Pellegrini köztársasági elnök meghívását, de azt kifogásolják, hogy nem szervezte meg a találkozót az ellenzék és a koalíció képviselői között. Ezt a kifogásukat az elnöki palotában tartott keddi közös ebéd alkalmával fogalmazták meg.

„Köszönöm a meghívást az elnök úrnak, de azt sajnálom, hogy nem került sor a kormánypárti és az ellenzéki képviselők eredetileg tervezett találkozójára” – mondta Michal Šimečka, a PS elnöke a jelenlegi parlamenti történésekre utalva. „Egyrészt egyetértek az elnök úr szavaival, miszerint a kormánynak az emberek valós problémáival kell foglalkoznia, de pusztán a szavak nem elegendők” – jegyezte meg Šimečka annak kapcsán, hogy leváltották a parlament alelnöki tisztségéből. „Ahelyett, hogy a kormány a emberek valós problémáival foglalkozna, politikai bosszút áll” – mondta.

A Milan Majerský és Branislav Gröhling, KDH, illetve az SaS elnöke is sajnálja, hogy a két politikai tábor és az államfő közötti találkozó helyett külön megbeszélésekre került sor. „A közös találkozónak az lett volna az üzenete, hogy a köztársasági elnök valóban egyesíteni akarja az országot. De most kicsit úgy tűnik, inkább megosztja a társadalmat” – jegyezte meg az SaS elnöke, és hozzátette, úgy véli, ez volt az első lépés, és Pellegrini be fogja tartani, amit az ebéden mondott, azaz hogy a két oldal véleményének meghallgatása után megpróbálja megszervezni a kormány és az ellenzék közötti találkozót az elnöki palotában, és ez nem csupán formális találkozó lesz. Hozzátette, az ellenzék felajánlotta Pellegrininek, hogy közli az álláspontját az eseményekről. „A megbeszélés udvarias és nyílt hangnemben zajlott, néhány esetben erőteljesebb vélemények hangzottak el” – közölte.

Abban állapodtak meg az államfővel, hogy az ellenzéknek meg kell kapnia az őt megillető pozíciókat a parlamentben. „Abban azonban nem értettünk egyet, hogy a kormánynak joga van-e káderezni az ellenzéki képviselőket, hogy az adott posztra kerülhetnek-e” – mutatott rá Gröhling, és hozzátette, örül, hogy az elnök ebben a felállásban hívta meg az ellenzéket, vagyis a PS, az SaS és a KDH képviselőit.

Milan Majerský kijelentette, hogy a KDH továbbra is konstruktív ellenzéki pártként fog dolgozni. „Eddig sem fokoztuk a feszültséget, nem használtunk durva kifejezéseket, és ezután sem fogunk. Kulturált, de határozott ellenzék leszünk, amely egyértelműen felhívja a figyelmet például arra, hogy a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét leváltották az őt megillető posztról” – mondta.

„Kifogásoltuk azt is, hogy a koalíció és az ellenzék nem találkozott a kerekasztalnál, ahol a békét és megoldásokat kell keresni az ország számára” – mondta Majerský, és közölte, a KDH kész egy ilyen találkozón részt venni.

Az elnök néhány nappal azután fogadta az ellenzék vezetőit, hogy csütörtökön a koalíciós pártok vezetőit látta vendégül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?