Először adott interjút elnökjelöltként Kamala Harris

kamala harris

Politikusi értékválasztása változatlanságát hangoztatta Kamala Harris, alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje csütörtökön a CNN hírtelevízióban sugárzott előre felvett interjúban.

Kamala Harris az alelnökjelöltjével, Tim Walz-cal közösen adott interjúban úgy érvelt, hogy miközben értékei nem változtak, az alelnökként eltöltött időszak bizonyos, az ország szempontjából legsürgetőbb kérdéseket tekintve új megközelítést adott számára.

A műsorvezető többi között arról kérdezte, hogy miért változott meg az álláspontja, miután korábban az energiahordozók kitermelését illetően, a rétegrepesztéses technológia (fracking) teljes tilalmát támogatta, valamint az illegális határátlépések dekriminalizálását ígérte. Erre reagálva Kamala Harris azt mondta, hogy a klímaváltozás elleni fellépés szükségességét illetően nem változtak értékei és leglényegesebb politikai meglátásai, majd egyben kijelentette, hogy klímaválság valós és sürgető, amelynek kezelésére határidőkben is mérhető intézkedéseket kell hozni.

Saját alelnöki időszakából származó intézkedésként említette a Joe Biden nevéhez köthető úgynevezett infláció-csökkentési törvény elfogadását, amely rekord összegű beruházásokat irányoz elő a klímaváltozás elleni harc érdekében.

A környezet- és a klímavédők az úgynevezett rétegrepesztéses kitermelési technológiát a természetre jelentett fokozott terhelés miatt károsnak tartják és határozottan ellenzik.

Az illegális bevándorlással kapcsolatban elfoglalt álláspontját alátámasztva az elnökjelölt saját, korábbi kaliforniai főügyészi tevékenységét hozta példaként és azt mondta, hogy ő emelt vádat olyan embercsempész bandákkal szemben, amelyek részt vettek illegálisan határátlépések ösztönzésében.

Kamala Harris ismét ígéretet tett arra, hogy elnökké választása esetén minden amerikai érdekében dolgozik majd, fontosnak mondta a különböző álláspontok megjelenítését és felvetette, hogy ennek jegyében szándékában áll adminisztrációjába olyan embert beemelni, akit a közvélemény republikánusként ismer. Nevet ugyanakkor nem említett.

A CNN-n hírtelevízión sugárzott interjú Kamala Harris első formális médiamegjelenése volt azóta, hogy július 21-én Joe Biden, elnökjelölti visszalépésével egy időben, őt javasolta a Demokrata Párt új elnökjelöltjének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?