A születésszám növelését ösztönző választási ígéretet tett Donald Trump

trump k

A születések számának növelése érdekében jelentett be intézkedési tervet Donald Trump, republikánus elnökjelölt csütörtökön Michigan államban tartott kampányeseményén.

A politikus támogatói előtt arra tett ígéretet: elnökké választása esetén biztosítani fogja, hogy állami forrásból, vagy a biztosítókon keresztül fedezik majd az úgynevezett lombik-program (IVF) keretében végrehajtott kezeléseket. Több megszületett gyermekre van szükség – érvelt a politikus.

Potterville városában egy 1948-ban alapított acélüzem dolgozói előtt tartott beszédében Donald Trump a létfenntartási költségek csökkentését ígérte, és azt állította, hogy az elmúlt három és fél évben a demokrata elnökjelölt, és egyben hivatalban lévő alelnök Kamala Harris ideje alatt egy tipikus amerikai család költségei összesen 28 ezer dollárral emelkedtek meg, a családok vagyona 33 ezer dollárral csökkent, miközben a jelzáloghitelek havi törlesztőrészlete megháromszorozódott.

Donald Trump a „radikális ideológia” képviselőjének nevezte demokrata ellenfelét, aki – szavai szerint – „kommunista-jellegű árkontrollt” szándékozik bevezetni, valamint az illegálisan érkezett bevándorlók számára közpénzből finanszírozott, ingyenes egészségügyi ellátást akar adni, és állampolgársághoz kívánja juttatni őket.

Donald Trump a Michigan állambeli Potterville-ből, a Michigan tó túlsó partján fekvő Wisconsin államba utazott, ahol La Crosse városában választói fórumon vett részt az őt támogató korábbi demokrata kongresszusi képviselővel, Tulsi Gabbard-dal közösen. Az esemény egyik kiemelt témája szintén a gazdaság volt.

Kamala Harris csütörtökön az Egyesült Államok keleti parti ideje szerinti késő esti órákban a CNN hírtelevízión sugárzott interjúban válaszol kérdésekre, alelnökjelöltjével, Tim Walz-cal közösen.

A demokrata jelöltre főként a republikánusok részéről egyre nagyobb nyomást nehezedett az elmúlt hetekben, akik amiatt bírálták őt, hogy elnökjelölti színrelépése, azaz július 22-e óta egyetlen terjedelmes interjút sem adott, és sajtótájékoztatón sem válaszolt újságírók kérdéseire választási programjának elemeivel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?