Tizennyolc évi uralkodás után pénteken meghalt Tuheitia, Új-Zéland maori királya.
Tizennyolc évi uralkodás után meghalt Tuheitia, a maori király
Az uralkodó, teljes nevén VII. Kiingi Tuheitia Pootatau Te Wherowhero, 69 éves korában hunyt el, néhány nappal a trónon töltött 18. évének ünneplése után.
Ő volt a hetedik uralkodó a Kiingitanga mozgalomban, amely 1858-ban azért teremtette meg ezt a tisztséget, hogy egyesítse Új-Zéland őslakos maori törzseit a brit gyarmatosítással szemben.
Tuheitia szívműtét után halt meg a kórházban – közölte Rahui Papa, a mozgalom szóvivője az Instagramon közzétett bejegyzésében.
A mozgalom elsődleges céljai közé tartozott, hogy véget vessen a földek nem őslakosoknak történő eladásának, megállítsa a törzsek közötti háborúskodást, és ugródeszkát biztosítson a maori kultúra megőrzéséhez – olvasható a Waikato-Tainui törzs honlapján.
Az uralkodó tisztsége nagyrészt szertartásos, de mégis jelentős szerepet tölt be Új-Zélandon, ahol a maorik a lakosság közel 20 százalékát teszik ki, és ahol a maori az ország egyik hivatalos nyelve.
Christopher Luxon új-zélandi miniszterelnök tisztelgett Tuheitia emléke előtt, mondván, hogy „a népe iránti rendíthetetlen elkötelezettsége és a Kiingitanga mozgalom értékeinek és hagyományainak fenntartására tett fáradhatatlan erőfeszítései kitörölhetetlen nyomot hagytak nemzetünkön”.
Az elmúlt hónapokban Tuheitia koordinálta a maorik nemzeti egységéről szóló megbeszéléseket, válaszul Luxon jobbközép kormányának politikájára. A kritikusok azzal vádolják a kormányt, hogy maori-ellenes, és az őslakosoknak és nyelvüknek eddigi kedvező politikákat igyekszik a visszájára fordítani.
III. Károly király brit uralkodó, Új-Zéland alkotmányos államfője és felesége, Kamilla „mélységesen elszomorodott” a maori király halála miatt. Károly egy nyilatkozatban kifejtette: „A legnagyobb örömömre szolgált, hogy évtizedek óta ismerhettem Kiingi Tuheitiát”. Hangoztatta, hogy mélyen elkötelezett volt a maorik és Új-Zéland erős jövőjének megteremtése iránt, amely a kultúrán, a hagyományokon és a gyógyításon alapult, és amelyet bölcsességgel és együttérzéssel valósított meg.
A Tuheitia halála előtti héten ezrek utaztak a Turangawaewae Maraéba, a maori király vezette mozgalom Ngaruawahia városában található központjába, hogy a király trónra lépésének éves ünnepségeit megtartsák.
Rahui Papa azt mondta, hogy Tuheita öt napig lesz felravatalozva Turangawaewae Maraéban, mielőtt végső nyughelyére, a Taupiri hegyre viszik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.