Rakétákkal és drónokkal támadták Ukrajnát az orosz erők

ukrán válság k

Rakétákkal és drónokkal indított nagyszabású légitámadást hétfőn hajnalban ukrán területek ellen több hullámban Oroszország – közölték az ukrán hatóságok.

Kijevben legalább hét robbanás történt, a támadás miatt a fővárosban részben szünetel az áram- és vízellátás – jelentette be Vitalij Klicsko polgármester a Telegramon.

Szerhij Popko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője ugyancsak a Telegramon a fővárost támadó tíz drón megsemmisítéséről számolt be.

Zsitomir, Hmelnyickij, Ternopil és Lviv régiókból is légitámadást jelentettek.

Az ukrán légierő közlése szerint az orosz hadsereg 11 Tu–95-ös nagy hatótávolságú bombázó repülőgépet vetett be, Kinzsal hiperszonikus rakétával is támadták Ukrajnát, és a Fekete-tenger felől is bombáztak ukrán területeket.

Az első jelentések nem számoltak be a két hullámban lezajlott légitámadás okozta károkról, és halálos áldozatokat sem említettek. Viszont az Ukrajna északnyugati részén fekvő Volinyi, a keleti Dnyipropetrovszki és a déli Zaporizzsjai területről egy-egy halottat jelentettek.

A hétfői támadáshullám feltehetően ismét elsősorban Ukrajna energiahálózatát célozta. Az Ukrenergo állami energiaszolgáltató vészleállásokat rendelt el. A légiriadó helyi idő szerint a kora reggeli órákban még érvényben volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?