115 év: VII. Eduárd utolsó alattvalója születésnapos

szupercentenárius

A világ legidősebb európai születésű polgára, a brit Ethel Caterham augusztus 21-én ünnepelte 115. születésnapját. Hosszú életének titka az lehet, hogy a nehézségeket és örömöket is higgadtan kezelte.

1909. augusztus 21-e szombatra esett. Jelentős történelmi eseményekben nem bővelkedett: egy 53 éves osztrák pszichiáter, valamint egy 34 éves svájci és egy 36 éves magyar kollégája a George Washington nevű óceánjárón útra kelt, hogy egyhetes hajóúttal az Egyesült Államokba jusson, az Oszmán Birodalom közgyűlése pedig módosította az iszlám világbirodalom alkotmányát, amely biztosította a miniszterek, de még a szultán elszámoltathatóságát is. Sigmund Freud, valamint Carl Jung és Ferenczi Sándor brémai utazásának kezdetén és V. Mehmed oszmán uralkodó alkotmányos törekvéseinek megerősítése mellett történt más is ezen a napon.

Egy délkelet-angliai tizenkét éves fruska, Gladys Babilas kistestvért kapott: az Egyesült Királyság Hampshire megyéjében található Shipton Bellinger faluban világra jött Ethel May Collins. És bár Gladys is élt 104 évet, Ethel most töltötte be a 115. életévét. A szupercentenárius – száztíz évnél idősebb személy – nyolc gyermek közül a második legfiatalabbként született, gyermekkorát Tildworth faluban töltötte. Tizennyolc évesen Brit Indiába utazott, ahol három évig au pairként dolgozott egy brit katonacsaládnál. 1931-ben, már egy angliai vacsorán, találkozott későbbi férjével, Norman Caterhammel, aki később alezredesi rangig menetelt a brit hadseregben. A házaspár a délnyugat-angliai Salisbury egyik külvárosában, Harnhamban élt, mielőtt Catherhamet Hongkongba és Gibraltárra vezényelték volna. Ethel az akkor még a Brit Birodalom részét képező városállamban angolnyelv-oktatást, kézműves-foglalkozást kínáló óvodát hozott létre; az Ibériai-félsziget legdélibb – ma is a britek fennhatósága alatt álló – pontján életet adott két leánygyermeküknek, akiket Angliában neveltek fel.

Bár 67 évesen megözvegyült és kilencvenes éveiben eltemette idősebb gyermekét, Gemet, a sziporkázó humoráról, borotvaeszéről ismert Ethel rendkívül aktív maradt időskorában is: 97 éves koráig vezette a férje halála után örökölt Triumph Dolomite-ot, és még 100 évesen is rendszeresen bridzselt. 2020 februárjáig egy, a másodszülöttje, Anne otthonához tartozó házban lakott, mígnem a lánya 82 évesen, rákos megbetegedésben el nem hunyt. Ekkor költözött a Surrey megyei Guildford szomszédságában található Ash Vale falu ápolóotthonába.

2020-ban, 110 évesen túlélte a koronavírust, egy évvel később pedig – unokája társaságában – azt nyilatkozta a BBC brit közszolgálati platform surrey-i rádióadásának, hogy úgy tartja: hosszú és egészséges életének titka az lehet, hogy mindent higgadtan kezelt – a magasságokat és mélypontokat is. Már több mint két és fél éve annak, hogy Ethel az Egyesült Királyság legidősebb élő személye lett. 2022. október 7-től ő számít az utolsó élő brit állampolgárnak, aki a 20. század első évtizedében látta meg a napvilágot, egyben VII. Eduárd brit uralkodó utolsó életben maradt alattvalója – beleértve a Brit Korona valamennyi jelenlegi és egykori területét. Élt III. Károly, II. Erzsébet, VI. György, VIII. Eduárd és V. György uralkodása alatt is, tehát élete során hat különböző monarcha ült Szent Eduárd trónján.

ujszo

Brit személyi okmányokkal rendelkező személy 114. születésnapját már 2014 óta nem élte meg. Ethel ráadásul kilenc nappal a születésnapja után már a valaha élt második legidősebb brit személynek fog számítani. „Ez a fiatalok világa, és amikor az ember ilyen idős lesz, elveszíti a kapcsolatot a történésekkel és azokkal a kérdésekkel, amelyek a legtöbbeket foglalkoztatják” – nyilatkozta Joe Shute-nak, a The Telegraph mértékadó brit napilap egyik vezető szerzőjének két évvel ezelőtt. Mint akkor elmondta, bár gyengülő látásán kívül számottevő egészségi panasza nincsen, szüntelenül az jár a fejében, hogy már lejárt az ideje.

Ethel Caterham születésnapján az ötödik legidősebb ember a világon, egyben a legkorosabb Európában született – a spanyol Maria Branyas, aki a világ legidősebb személye, két évvel idősebb nála, de az amerikai San Franciscóban látta meg a napvilágot. Noha a koronavírus-világjárvány első két évében a várható élettartam visszaesett, az utóbbi években folyamatosan növekszik. A Washingtoni Egyetem 2022-es kutatása szerint a következő század elejére valószínűleg legalább egy fő elérheti a 125–132 éves kort, amellyel túlszárnyalhatja a francia Jeanne Calment-t, az abszolút korrekordert, aki fél évvel élte túl a 122. születésnapját, amikor 1997 augusztusában elhunyt.

(A szövegben említett egyik szupercentenárius, Maria Branyas Morera augusztus 19-én, hat és fél hónappal 118. születésnapja előtt elhunyt – adta hírül a spanyol sajtó az írás eredeti megjelenésekor. Halálával egy 116 éves japán asszony, Tomiko Itooka a világ legidősebb élő személye.)

Élet száztíz vagy százhúsz felett?

A világ legidősebb élő embere, a spanyol Maria Branyas Morera jövő március 4-én ünnepli 118. születésnapját – ha a híresen jó egészségéről és pompás emlékezőképességéről ismert asszony megéli az újabb évfordulót a katalán Girona tartománybeli idősek otthonában, ahol 2000 óta él. A világ ötven legidősebb élő személye egytől egyig nő: közülük húsz japán, heten amerikaiak. A férfiak világrekordját két hónapja a liverpooli John Tinniswood tartja, aki augusztus 26-án tölti be a 112. életévét.

Venkatraman Ramakrishnan indiai születésű, amerikai állampolgárságú biológus szerint a legtöbben azt feltételezhetik, hogy minden életforma eleve úgy van beállítva, hogy egy bizonyos életkor elérése után meghal. A 2009-es kémiai Nobel-díj egyik nyertese a CNN amerikai hírcsatornának azonban idén leszögezte: „Az élettartam az evolúció függvénye, amely maximalizálja a génjeid továbbadásának esélyét. Az embernél ez a finomra hangolt erőforrás-egyensúly biztosítja számunkra a 120 év körüli maximális élettartamot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tudunk biológiai változást elérni, s nem tudunk beavatkozni az öregedési folyamatokba, és talán meghosszabbítani az életünket. Sok öregedéssel foglalkozó tudóshoz hasonlóan én is hiszek abban, hogy ez lehetséges.” Mint fogalmazott, az öregedéskutatás mára egyértelművé tette: a változatos és egészséges ételek mértékkel történő fogyasztása mellett a megfelelő mozgás, a stressz kerülése és a kielégítő mennyiségű alvás garantálhatja a hosszú, egészséges életet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?