Szeli a hullámokat a sétahajó, munkába állt a Labe

123
Széles-tó |

A hajóút körülbelül 75 percig tart, és a Széles-tóról, valamint környékének történetéről szóló audiokommentár kíséri. A tervek szerint a következő hetekben naponta többször is lesznek hajókirándulások. 

Marián Makeľ, Vinna (Vinné) polgármestere a hírügynökségnek elmondta, a hajótól nemcsak a lándzsásötfalvi (Hôrka) üdülőközpont, hanem az egész régió turizmusának fellendülését várják. A ZVD ügyvezető igazgatója, Matej Kapraľ szerint három sétahajózást terveztek a hétvégére a nagyközönség számára. 

„A hajót múlt szerdán bocsátottuk vízre. Szükség volt az összes rendszer, a motorok és a biztosítékok ellenőrzésére, valamint a fedélzet alapos megtisztítására, amelyen a szállítás során sok szennyeződés gyűlt össze. A felső fedélzetre ülőhelyeket tettünk és felkészítettük a szolgálatra a hajót” 

– tette hozzá Kapraľ.

A Labe sétahajó 164 férőhellyel rendelkezik, ebből 158 lehet az utasok száma. A fedélzeten van egy belső szalon, egy napozóterasz, egy bár és egy konyhai részleg, amely még nem üzemel teljes mértékben. 

„A hajó teljesen légkondicionált és fűtött, így a hidegebb hónapokban is üzemelhet” 

– mondta Kapraľ.

Galéria

Kapraľ hangsúlyozta, hogy a jövőben számos fejlesztést terveznek a hajón és a kikötőben. 

„A következő szezonra szeretnénk felújítani a hajó belsejét, beleértve a szociális helyiségeket és a felső fedélzetet is, hogy növeljük utasaink kényelmét. Tervezzük továbbá a kikötő és környékének korszerűsítését is, hogy javítsuk a látogatók általános élményét” 

– zárta.

Vinna önkormányzata öt évre adta bérbe a mólót, szimbolikus áron. Marián Makeľ elmondta, hogy az önkormányzat hosszú évek után úgy döntött, hogy nem üzemeltet saját sétahajót. 

„A rendelkezésünkre álló móló csak egy hajó számára biztosít helyet. Két kérdés előtt álltunk, hogy megtartsuk-e a régi hajót, vagy béreljünk helyet az újnak” 

– tette hozzá a polgármester, aki szerint arra számítanak, hogy a hajó olyan sikeres lesz, mint a nagydomásai.

Radovan Kapraľ, a nagydomásai víztározón működő Bohemia hajót üzemeltető Nagykőpatak (Kvakovce) község polgármestere elmondta, hogy naponta hatszor hajóznak, és a legtöbb útra minden jegy elkel. 

„Ez sokat segített nekünk, és még mindig fejlesztjük a szolgáltatást. Koncerteket, esküvőket, sok más eseményt vállalunk cégeknek, iskoláknak, túrákat nyugdíjasoknak, szóval nagy potenciál van benne, az egész régiót újjáélesztette” 

– értékelte.

Imrich Sitár kapitány, akinek már van tapasztalata a Bohemia kormányzásában, a hónap végéig a Laben lesz, hogy a helyi hajósokat kiképezze. 

„Ha összehasonlítom a víztározóval, a Széles-tó kerekebb. A hajó hosszabb, de a kormányzás könnyebb” 

– jegyezte meg Sitár.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?