Fico Kiskát és Druckert is bírálja

Robert Fico
Pozsony |

Drucker nem azért távozott a funkciójából, mert nem talált indokot Tibor Gašpar leváltására - legalábbis ez Robert Fico véleménye. A Smer elnöke azt álltja, hogy Drucker a média fojtogató hatásától rémült meg, mivel nem tudott megmagyarázni néhány múltbeli ügyet. 
 

Tomáš Drucker inkább úgy döntött, hogy a magánéletét fogja védeni, mintsem belügyminiszterként harcba szállt volna - nyilatkozta a volt miniszterelnök a TA3 műsorában.

Fico hangsúlyozta, hogy elutasít minden feltételezést, ami őt vagy a Smert a Kuciak-gyilkossággal próbálja összefüggésbe hozni.

A maffia kelet-szlovákiai működéséről sem voltak információi a SIS-től - állítja. 

Robert Fico volt miniszterelnöknek az sem tetszik, hogy bárki kétségbe vonta, hogy Mária Trošková rendelkezett-e a funkciójához szükséges biztonsági tanúsítványokkal, és bírálta Andrej Kiska köztársasági elnököt, amiért "kihasználta" a kettős gyilkosság utáni nyugtalanságot. Sem ebben, sem a tüntetésekben nem lát tiszta szándékot. De hogy ezt mit jelent, azt egyelőre nem volt hajlandó kifejteni. 
 

Kapcsolódó cikkünk

Kiska Fico szerint azért szól bele a belügyminiszter vagy az országos rendőrfőkapitány ügyébe, mert neki is "adóproblémái" vannak. 

"Most már meg kellene egy kicsit nyugodnunk, mindannyiunknak. Remélem, senki se gondolja, hogy a harmadik szektor vagy a színészek fogják az országgal kapcsolatos döntéseket meghozni."

Úgy gondolja, ha bárki bele akar szólni a belügyminisztérium döntéseibe, akkor először alapítson egy politikai pártot, aztán próbáljon vele választásokat nyerni.

Fico elutasította, hogy Pellegrini az ő "meghosszabbított keze" lenne. Az új tervezetet az országos rendőrfőkapitány választásának módjáról nem látta, Pellegrinivel "jó párost" alkotnak, de neki "saját poltikai stílusa van".
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?