Remišová: Morál kérdése egy poszt megőrzése a pártból való kilépés után

Veronika Remišová
Pozsony |

Az adott politikus morálján és elvein múlik, hogy a pártból való távozása után ragaszkodik-e egy olyan poszthoz, amelyhez a pártnak köszönhetően jutott hozzá – jelentette ki Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke Mária Kolíková igazságügyi miniszterről. Peter Pellegrini, a Hlas elnöke lemondásra szólította fel Kolíkovát, mivel kilépett a pártjából. Remišová ezt a pártja belügyeibe való beavatkozásnak tartja Pellegrini részéről, egyúttal ügyetlen és hiteltelen próbálkozásnak, mellyel a Hlas elnöke megpróbál politikai tőkét kovácsolni a helyzetből.

„A koalíciós szerződés alapján két miniszteri szék jár a Za ľudínak. Mária Kolíková morálján és elvein múlik, hogy a pártból való távozása után ragaszkodik-e egy olyan poszthoz, amelyhez a pártnak köszönhetően jutott. Mi a koalíciós tanácson ismertetjük álláspontunkat” – tette közzé Remišová a közösségi hálón. Hozzáfűzte, hogy ő a kormánykoalíció fennmaradásán fog dolgozni.

Ellenzéki képviselők pénteken javaslatot terjesztettek elő Kolíková leváltására egyebek mellett arra hivatkozva, hogy az elmúlt fél évben nem az igazságügyi reformmal foglalkozott, hanem a Za ľudíban zajló belharcokkal. További ok, hogy kilépett a pártjából, vagyis már nincs joga a miniszteri poszt betöltésére.

A Za ľudí Mária Kolíkovát támogató hat parlamenti képviselője kilépett a pártból és átlépett az SaS frakciójába. A Za ľudí parlamenti frakciója ezáltal megszűnik, mivel nincs elegendő képviselője a további működéshez. Richard Sulík, az SaS elnöke kijelentette: az SaS nem tart igényt újabb posztokra a koalíción belül, egyetlen feltétele, hogy Kolíková igazságügyi miniszter maradjon. Kolíková a SaS háromtagú küldöttségének is tagja lesz a koalíciós tanács ülésein.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?