Ausztria: pezseg a kémfészek

Sebastian Kurz

Ausztria hegyes vidékein is forró a nyár. Az Ibiza-ügy óta az egész világ érdeklődéssel követi, hogy a különböző osztrák politikusok hogyan ígérnek ki állami pénzeket és megbízásokat, befolyást és tendert az éppen aktuális pénzembereknek. Vagyis ami Oroszországban oligarcha, hazai vidéken földesúr, az német vidéken például a Wirecard cég igazgatója.

Az elmúlt hetekben a 20 órás ibizai videó kapcsán újabb és újabb adatkéréseket küldtek ki, az ügyészségen már több ezer SMS-üzenetet és számtalan e-mailt néztek át. Ennek eredményeképpen a hivatalban lévő kormányfő és kabinetfőnöke ellen felmerült, hogy hamis tanúzásban vétkesek, amiért nem válaszoltak annak idején őszintén egy állami cég vezetőjének kinevezésével kapcsolatban a parlamenti vizsgálóbizottság előtt.

A Kurz vezette kormány zöld koalíciós partnere rögtön jelezte, hogy amennyiben a vádak igazak, úgy az osztrák koalíció sorsát is megpecsételheti az ügyészség döntése. Erre azért még hónapokig várhatnak a felek, addig zajlik az idegek játéka, az elterelő kommunikáció és persze a nyomozás.

Kurzot azzal fogták meg, hogy egy osztrák állami cég vezetőjének kinevezését a párt és a saját érdekében befolyásolta. Erről most már SMS-ek kerültek ki, ahogy annak idején a Kuciak-ügy körüli vizsgálatok is sok üzenetet hoztak felszínre a szlovák bíróságok és befolyásos politikusok között.

Bukott alkotmánybírót és minisztert is termelt már a botránysorozat, amely messze túlmutat az Ibiza-ügyön. Abban megbukott az akkori ÖVP-kormány és partnere, a Szabadságpárt, utóbbit a választók azóta is büntetik. Ezzel szemben Kurz kapott még egy esélyt, viszont újabb és újabb esetek kerülnek elő.

Ezek közül az egyik legnagyobbat a Wirecard-ügy szólt. A német pénzügyi ellenőrzést megkerülő cég vezetője 1,9 milliárd eurónyi csalást követett el, de még izgalmasabb, hogy számos orosz kapcsolat kering a cég körül. Ezek egy része osztrák vonalakon keresztül haladt.

Idén nyáron az osztrák alkotmányvédelem két embere ellen emeltek vádat, akik feltehetőleg érintettek lehetnek az oroszokkal való kollaborációban, vagy legalábbis a Wirecard-ügy mentén az egyikük segédkezhetett a cégvezető menekülésének megszervezésében. Nem túl meglepő módon ez Minszk irányába történt...

Emellett az előző Kurz-kormány idején, amikor a belügyi tárcát a szélsőséges (és oroszbarát) Szabadságpárt vitte, egy később teljesen jogellenesnek bizonyult razziát tartottak a titkosszolgálat vezetőinél. Személyében úgy tűnik, hogy ugyanaz az áruló segíthette ennek a jogellenes vizsgálatnak a megszervezését anno, mint aki most a Wirecardban is feltűnt.

Mindez jól mutatja, hogy a „semleges” Ausztriában a külügyminiszter az esküvőjén Putyinnal táncol (szó szerint!), az OMV a Mollal szemben orosz ellenséges felvásárlást segített. Egy ország, ahol csecsen ellenzékieket gyilkolhatnak meg, ahol az osztrák titkosszolgálatból árulók az oroszoknak adhattak ki információkat... folytathatjuk a sort, orosz kémet a honvédség körül is találtak nemrég, aki évtizeden át lehetett aktív. Ausztria tehát nem kivétel az orosz befolyás terén Közép-Európában.

A fiatal – 34 éves – államfőjük, Sebastian Kurz talán túl könnyedén veszi a nemzetbiztonsági szempontokat. Vagy tudatosan néz félre. Mindenesetre nem ígéretes egyik sem, ha az osztrák érdeket nézzük, és a visegrádiaknak sem tesz jót, ha a szomszédjukban egy kémfészek így pezseg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?