UEFA – Három zárt kapus mérkőzéssel büntette a magyarokat a szervezet

EURO-2020 k

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt három zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar szövetséget.

A szervezet honlapjának közlése szerint az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin – a magyarok a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arénában csaptak össze – diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók, emiatt a válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek nézők. A harmadik mérkőzésre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette.

A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, melynek „Egyenlő Játék” feliratú molinót kell majd kifeszítenie ezeken a találkozókon.

Az UEFA június 20-án közölte: a magyar-portugál összecsapás vizsgálatát követően diszkriminatív gesztusok miatt a Magyarország-Franciaország Európa-bajnoki csoportmérkőzés kapcsán is vizsgálódik, ugyanis amikor Kylian Mbappéhoz, illetve Karim Benzemához került a labda, számos magyar szurkoló huhogással és rasszista bekiabálásokkal reagált.

Öt nappal később indult fegyelmi eljárás a Németország-Magyarország Európa-bajnoki mérkőzés kapcsán, mert – német sajtóértesülések szerint – a magyar szurkolók egy része homofób dalokat énekelt a 2–2-re végződött csoportmeccsen.

A magyarok világbajnoki selejtezőn szeptember 2-án az Eb-döntős angol, majd hat nappal később az andorrai válogatottat fogadják..

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?