Antidemokratikusnak tartja az UEFA-elnök terveit, ezért távozik Ceferin tanácsadója

ceferin

Távozik posztjáról Zvonimir Boban, Alexander Ceferin UEFA-elnök tanácsadója.

A korábbi horvát válogatott labdarúgó azért távozik pozíciójából, mert nem ért egyet Ceferin törekvéseivel, aki úgy szeretné módosítani az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szabályzatát, hogy tovább maradhasson a szervezet elnöke.

A szlovén Ceferin 2016-ban vette át Michel Platini helyét a szervezet élén. 2019-ben és 2023-ban újraválasztották, a szabályok szerint viszont legfeljebb három ciklus erejéig töltheti be az elnöki posztot. A szabálymódosításokkal azt akarja elérni, hogy 2027-ben is jelöltethesse magát a szövetség élére.

„Szomorúan és nehéz szívvel hoztam meg a döntést, de elhagyom az UEFA-t – nyilatkozott Boban, aki három éven keresztül volt Ceferin tanácsadója, most viszont úgy gondolja, antidemokratikus lépésre készül a szlovén elnök. – Nem azért csinálom ezt, hogy hős legyek. Nem vagyok egyedül, aki ezt gondolja. Kifejeztem neki legkomolyabb aggályaimat a tervét illetően, de eszébe sem jutott átgondolni ... Ironikus, mert 2017-ben ő volt az, aki reformokat hozott azért, hogy az ilyesmi ne történhessen meg.ˮ

Boban mellett David Gill, az UEFA Végrehajtó Bizottságának tagja is antidemokratikusnak nevezte Ceferin törekvéseit.

(TASR, lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?