420 ezer lehet a magyarok száma

A kormány arról is dönthet, hogy a népszámlálás során lehetőséget adjon-e egy második nemzetiség megadására⋌(TASR/MTI-felvétel)
Pozsony |

Az idei népszámlálásból kiderülhet, hogy a 10 évvel ezelőtti 458 ezerhez képest az országban most 410–420 ezer magyar nemzetiségű személy lehet. A felmérés asszisztált szakasza hamarosan kezdődik.

Az ország lakosságának 86 százaléka az interneten már kitöltötte ki a népszámlálási kérdőívet, és szinte mindenki válaszolt a nemzetiségre vonatkozó kérdések közül legalább egyre. „Már most megállapíthatjuk, hogy az adatok kimerítőek és teljesek. A lakosok sorra  megválaszolták az összes kérdést, és ezt az így szerzett adatok minősége is tükrözni fog” – mondta lapunknak Jasmína Stauder, a Szlovák Statisztikai Hivatal szóvivője. 

Az elektronikus kérdőívet úgy állították össze, hogy a kitöltés során lényegében csak úgy lehetett továbblépni a következő témakörre, ha megválaszoltuk az adott kérdéscsoportot. Egy-egy kérdéskört kihagyni csak rendkívül körülményes módon lehetett. Gyurgyík László demográfus lapunknak elmondta, az előző, 2011-es népszámlálás során az ország lakosságának valamivel több mint 7 százaléka ugyan kitöltötte az akkor még papír alapú kérdőív legnagyobb részét, de a nemzetiségre vonatkozó kérdésre nem válaszolt. A demográfus kutatása szerint – mely során figyelembe vette például az ismeretlen nemzetiségűek földrajzi eloszlását is – tíz évvel ezelőtt a nemzetiségüket nem bejelölők csoportjában közel 25 ezer magyar lehetett. A szakember úgy látja, ha figyelembe vesszük a természetes fogyást és feltesszük, hogy az eddigi 86 százalékhoz hasonlóan a népszámlálás asszisztált szakaszában is szinte mindenki bevallja a nemzetiségét, azaz gyakorlatilag nem lesznek „rejtőzködő” nemzetiségűek, akkor most közel 20 ezer ismeretlen nemzetiségű személy vallhatja magát magyarnak. „Ezzel a magyarok száma most mindenképpen 400 ezer felett lenne, 410–420 ezer közötti szám lenne reális” – mondta a demográfus. 

2011-ben pontosan 458 467 személy vallotta magát magyarnak, ami az ország lakosságának 8,5 százalékát jelentette.

Jön az asszisztált szakasz
A 2021-es népszámlálásnak ugyan az elektronikus része március 31-én lezárult, de következőkben kerül sor az ún. asszisztált szakaszra, amikor lényegében kérdezőbiztosok segítenek majd a lakosoknak az ívek kitöltésében. Az egész folyamatot legkésőbb október 31-éig kell lezárni. A felmérés asszisztált szakaszáért az önkormányzatok a felelősek, a következő, nagyjából 20 napban kell kialakítaniuk azokat a helyiségeket, ahol egy számítógépen kitölthetik az adatlapot azok, akik ezt eddig nem tették meg, de a kérdezőbiztosok képzése is most folyik.

Minden településen egy 6 hetes időszak áll majd rendelkezésre, amikor a polgárok ilyen módon tölthetik ki a kérdőívet. Az asszisztált népszámlálás kezdetét a Szlovák Statisztikai Hivatal vezetője, Alexander Ballek rendeli el, ebben igazodni fog a koronavírus járvány miatt bevezetett Covid-automatához, de az országos tiszti főorvossal és a regionális közegészségügyi hivatalokkal is egyeztet. „Arra számítunk, hogy az első városokban és falvakban május 3-án kezdhetjük az asszisztált népszámlálást” – mondta Ľudmila Ivančíková, a Szlovák Statisztikai Hivatal demográfiai osztályának vezérigazgatója.

Jasmína Stauder, a Szlovák Statisztikai Hivatal szóvivője lapunknak arról is beszélt, hogy a Covid-automata első, második és harmadik fokozatában lévő járásokban indítják a felmérés ezen szakaszát. Ezen kategóriákba eső járások önkormányzatainak kötelező megkezdeniük az asszisztált népszámlálást. A hivatal arra számít, hogy május 3-a után hozzávetőlegesen két héttel már az összes járásban megindulhat a felmérés. „Ez azt jelentheti, hogy az asszisztált népszámlálást a nyári szünet kezdetéig lebonyolíthatjuk” – tette hozzá Stauder.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?