Elhunyt Bunny Wailer

dd

Alapítója, sőt névadója volt annak a zenekarnak, amely Bob Marley vezetésével világszerte ismertté tette a reggae műfajt. A maga 73 évével a legendás csapat utolsó élő tagja volt. Bunny Wailer kedd este elhunyt.

Neville Livingstone néven született Kingston nyomornegyedében, 1963-ban Bob Marleyval és Peter Tosh-sal, a reggae későbbi szupersztárjaival alapította a The Wailers együttest. Fontos szerepet játszott az új stílus globális népszerűsítésében, azonban 1973-ban, a nagy nemzetközi áttörés előtt kivált a bandából, mert úgy vélte, az amerikai klubokban tervezett fellépések ellentétesek rasztafári hitével.

Hosszú szólókarrierje során három Grammy-díjat kapott. Hazánkban is járt, a 2015-ös pozsonyi Uprising fesztiválon lépett fel először és utoljára Szlovákiában, remek fiatal zenészekből álló együttesével.

Andrew Holness jamaicai miniszterelnök Bunny Wailer halálát az ország és a reggae nagy veszteségének, a muzsikust a jamaicai zene köztiszteletben álló rangidős államférfijának nevezte. Olivia Grange kulturális miniszter hangsúlyozta, hogy bár Wailerrel a legendás zenekar utolsó tagja távozott, mindaz, amit a jamaicai zene úttörőjeként tett, tovább él.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?