Nem túl hatékony az éttermek támogatása

koronavírus éttermek
Pozsony |

A világjárvánnyal kapcsolatos kormányzati megszorítások az éttermeknek és szállodáknak okozzák a legnagyobb érvágást, a legfrissebb felmérések szerint ugyanakkor az ezeknek az ágazatoknak folyósított állami támogatás a nehéz helyzetbe került vállalkozások többségéhez el sem jutott.

„Az éttermeket üzemeltető vállalkozások helyzete egyre kilátástalanabb” – állítja Vladimír Machalík, a Szlovákiai Sör- és Malátagyártók Szövetségének (SZVPS) az ügyvezető igazgatója, a legnagyobb idegenforgalmi és élelmiszeripari szervezeteket tömörítő, www.stalemamechut.sk honlapon elérhető szakmai kezdeményezés képviselője. Az éttermek megmentéséért küzdő szakmai szervezet az elmúlt napokban mérte fel a szlovákiai éttermek helyzetét, elsősorban az állami támogatások elosztására fókuszálva. A felmérés szerint az állami támogatások szempontjából továbbra is a közlekedési tárca teljesít a legrosszabbul.

„A megkérdezett éttermek több mint négyötöde igényelt idegenforgalmi támogatást a közlekedési minisztériumtól. Az 58 százalékukat azonban még válaszra sem méltatták, pénzt pedig eddig több mint a háromnegyedük nem látott”

– mondta el Machalík. Ha ez még nem lenne elég, a közlekedési tárca nemrég tovább módosított a szabályokon. Eszerint a kérvények elfogadását a hivatalnokok további 30, a támogatások kifizetését pedig újabb 30 nappal tolhatják ki. „Ez sok étterem számára egyet jelenthet a megszűnéssel” – tette hozzá Machalík.

Gondok vannak a bérleti díjakra nyújtott támogatásokkal is. A jelenlegi szabályok szerint a vállalkozónak meg kell egyeznie az ingatlan bérbeadójával, az állam ugyanis ugyanakkora arányban (legfeljebb 50%) járul hozzá a bérlők által fizetett bérleti díjakhoz, mint amennyit a bérbeadók elengednek. Ha a bérbeadó ragaszkodik az eredeti díj teljes összegű kifizetéséhez, ezt teljes egészében a bérlőnek kell állnia.

„Mindezt figyelembe véve, az sem csoda, hogy az éttermek alig valamivel több mint 40 százaléka élt ezzel a lehetőséggel”

– állítja Machalík. Szerinte az éttermek jobban járnának az állam közvetlen támogatásával, ahelyett, hogy ki vannak téve a bérbeadók kénye-kedvének.

„Az államnak fel kell gyorsítania a támogatások kifizetését, ellenkező esetben újabb elbocsátásokra kell felkészülnünk” – állítja Machalík, aki szerint a járványügyi megszorítások miatt szállodai és éttermi alkalmazottak tízezrei veszíthetik el az állásukat. A szakmai szervezet felmérése szerint az éttermek 60 százaléka már ősszel jelezte, hogy ha nem jutnak állami támogatáshoz, kénytelenek lesznek felszámolni a vállalkozásukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?