Bugár: Ha nem lesz hárompárti egyezség, legalább a Híd és az MKP egyesülhetne

Bugár Béla
Pozsony |

Ha nem sikerül megegyeznie a három magyar pártnak, akkor legalább az MKP-nak és a Hídnak kellene megegyeznie az együttműködésről – véli Bugár Béla, aki mindkét pártnak volt az elnöke. Egyúttal azt is hangsúlyozta, minél szélesebb együttműködésre lenne szükség.

Szerinte a pártoknak minél gyorsabban el kell dönteniük, hogy hárman folytatják-e tovább, vagyis egyesül-e a Híd, az MKP és az Összefogás. „A magyar politikai paletta minden szereplőjének tudatosítania kell, hogy ha nem lesz teljes megegyezés, akkor nagyon nehéz lesz bejutni a parlamentbe” – mondta Bugár a TASR-nek.

Óvott attól, hogy az Összefogás szétverje a megállapodást, Bugár szerinte hasonlóan tett a parlamenti választást megelőzően is. „Sajnos, ki kell mondanom, ez a harmadik 'párt', az Összefogás, ugyanazt csinálja, mint a választás előtt. Akkor is szétverte a választási párt létrehozását, amiről az MKP-val kötöttünk megállapodást. Ugyanezt teszi most is” – mondta a TASR-nek Bugár.

Azt is hangsúlyozta, a Hídnak a közös pártprojektben is meg kell őriznie multietnikus jellegét, és nagyra értékelte, hogy a Híd és az MKP képes a megegyezésre. „De nem engedhetik meg, hogy valamiféle Összefogás, nem létező pártstruktúrákkal, elkezdi szétverni azt, amiben már megállapodtak” – tette hozzá.

Bugár kizárta, hogy visszatér a politikába, végleg befejezettnek tekinti politikai pályafutását. Ha esetleg lesz rá igény, a véleményét, tanácsait elmondja. „Ha valaki megkeres, ha kíváncsi a véleményemre, akár a Híddal, akár az MKP-val kapcsolatban, elmondom, én mit tennék. De ez már az ő felelősségük” – válaszolta a TASR kérdésére Bugár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?