Matovič: Sikeres volt az országos tesztelés második fordulója

Igor Matovič
Pozsony |

A kormány sikernek tartja a kétfordulós országos tesztelést. A koronavírus-járvány által leginkább érintett régiókban 74–88 százalékkal sikerült csökkenteni a beazonosított fertőzöttek számát.

Az országos koronavírus-tesztelés második fordulójában 2 044 855 vizsgálatot végeztek, ebből 13 509 lett pozitív, ami 0,66 százalékos fertőzöttséget jelent. A hétvégén elvégzett antigéntesztek számában benne vannak a kórházakban, börtönökben, idősotthonokban, valamit a katonaság és a rendőrség körében végrehajtott vizsgálatok is.

A 45 vörös járásban a lakosság számára megnyitott mintavételi pontokon most összesen 1 837 464 vizsgálatot végeztek, ebből 11 477 (0,62 százalék) lett pozitív. Két hete, az első fordulóban ugyanebben a 45 járásban összesen 1 750 179 antigéntesztet hajtottak végre, amelyből akkor 25 811 személy (1,47 százalék) lett pozitív. 

Hétfőn délután Igor Matovič kormányfő (OĽaNO) az akcióban érintett miniszterekkel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, szerinte a két forduló adatainak különbségéből is látható, hogy az országos tesztelésnek köszönhetően a 45 vörös járásban 58 százalékkal csökkent az azonosított fertőzöttek száma. Arról is beszélt, hogy abban a négy északi járásban, a Námesztóiban, az Alsókubiniban, a Turdossíniben és a Bártfaiban, ahol a tesztelés felkészülési fázisát tartották, és így ezekben a régiókban már három egymást követő hétvégén tesztelték le a teljes lakosságot, 74–88 százalékkal sikerült visszaszorítani a beazonosított fertőzöttek számát. A miniszterelnök elmondta, az országos tesztelés során használt antigéntesztektől jóval pontosabb PCR-tesztek adatai szerint az összes ilyen vizsgálatnak két hete még 22 százaléka lett pozitív, az országos tesztelés után azonban már csak 11 százalék mutatott ki fertőzöttséget. Ezt szintén az országos akció sikerének tartja. Matovič szerint a korlátozások feloldásának záloga lehet egy harmadik, széles körű tesztelés végrehajtása. „Erre vonatkozóan azonban még nincs konkrét tervünk” – tette hozzá.

A mostani tesztelésben összesen közel 21 ezer személy segített, összesen 3000 tesztelési csapatban dolgoztak. Az országban szombaton 2756, vasárnap 2671 mintavételi pontot állítottak fel.

A kormányfő kedd 14 órára meghívta a mozik, színházak, éttermek, edzőtermek, egyházak és az oktatási intézmények képviselőit a pozsonyi Bôrik Hotelbe, ahol arról szeretne velük egyeztetni, miként tudják túlélni ezen szektorok szereplői a téli időszakot. Arra kérte a járási hivatalokat, hogy ne éljenek a mozgósítás jogi eszközével, ne rendeljék haza régióik egészségügyi dolgozóit például Csehországból. „Meg kell értenünk, hogy nekik is szükségük van rájuk” – mondta Matovič.

Roman Mikulec (OĽaNO), belügyminiszter elmondta, a zöld járásokban is nagy volt az igény a tesztelésre. A tárcavezető arról tájékoztatott, hogy hétfőtől 25 járásközpontban, a tűzoltóság közreműködésével a tűzoltóállomásokon tovább működtetik a mintavételi pontokat. Itt önkéntes alapon a továbbiakban is teszteltethetik magukat az emberek. A nyitvatartási időket az országos tűzoltó-parancsnokság közösségi oldalán teszik közzé. Ezen felül a városok kórházaiban újabb mintavételi pontok nyílnak. Mikulec a határokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, bevezethetik a lengyel határon való tesztelést. Ezzel kapcsolatos hír, hogy Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár tegnap arról beszélt, hogy a lengyel mellett a cseh határon is bevezetnék a Szlovákiába érkezők antigéntesztelését. Ezt a lehetőséget a központi válságstáb mérlegeli. Jelenleg ilyen tesztelést csak az ukrán–szlovák határon készítenek elő.

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy a szociális otthonokban és a kórházakban a fertőzöttek aránya egy százalék fölött van. Az orvosok 10 százaléka, a nővérek 13 százaléka esett ki. A miniszter szerint a kórházak is fokozatosan megtelnek. Hozzátette, a koronavírusos betegeket a kórházak egymás között igyekeznek szétosztani, a túlterhelt északi kórházakból a déliekbe is helyeznek át betegeket. A miniszter elmondta, az első vonalban lévő egészségügyi dolgozóknak megígért soron kívüli juttatást már október 27-én átutalták az állami egészségügyi szolgáltatóknak. A magánszolgáltatóknak pedig le kell adniuk az érintett dolgozóik nevét. Ezeknek a munkaadóknak november 11. után utalják át a juttatást fedező összeget.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter hozzátette, hamarosan azoknak az egészségügyi dolgozóknak a honoráriumát is kifizetik, akik az országos tesztelésekben vettek részt, és a rózsahegyi központi katonai kórházzal kötöttek szerződést. Azt szeretnék, ha az érintettek év végéig megkapnák a pénzüket. Egyelőre még nem összesítették, hogy az országos tesztelés több köre együtt mennyibe került, a tárcavezető egy becsült összeget sem akart mondani. 

Ján Mikas országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy továbbra is be kell tartani a higiéniai előírásokat, hiszen a járvány harmadik hullámára is számíthatunk. Újságírói kérdésre pedig elmondta, látható, hogy a környező országok járványadatai romlanak, ezért indokolt a fokozott óvatosság. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?