Nyolc gól és döntetlen Muzslán

muzsla
Muzsla |

Izgalmas, eseménydús párbaj volt, szép kulissza előtt. Tömören így jellemezhető a muzslaiak és a pozbaiak összecsapása. A nyugat-szlovákiai V. fociliga keleti csoportjának 6. fordulójában 4:4-es döntetlenre végződött a járási rangadó.

Az elmúlt idényben mindkét csapat még az érsekújvári területi bajnokság VI. MEVA ligájában rúgta a bőrt, ahol a koronavírus-járvány miatt csupán az őszi egymás elleni mérkőzést sikerült lejátszaniuk, amelyen szintén remi (1:1) született. A muzslaiak bajnokként, a pozbaiak pedig némileg fura módon harmadikként kezdhették az új idényt a kerületi bajnokságban.

A vendéglátók eltökélten, nagy kedvvel és bátran kezdeményeztek és már a 21. percben 3:0-át mutatott az eredményjelző tábla. A 6. percben Denisz Papuk viharzott el a bal oldalon, beadását ikertestvére, Danilo elegánsan Krnčan kapujába helyezte –1:0. A gól utáni középkezdést követően a pozbaiak előtt adódott egy helyzet, ám a védők a csatár útját állták. Aztán Zoller Dávid suhintott a kapura, azonban a hazai kapus, Roman Maruniak a helyén volt, az ellentámadás során pedig Márton Adrián tüzelt mellé. A 15. percben Golán Norbert csapatkapitány használta ki a hátvédsor hibáját és 2:0-ra növelte csapata előnyét.

A hazaiak három előretolt csatárral játszottak, aminek hasznát is vették. A 21. percben Denisz Papukot vágta fel a tizenhatoson belül Kanás, a megítélt tizenegyest maga a sértett a jobb kapufa segítségével határozottan értékesítette – 3:0. A szurkolók még javában a gólt ünnepelték, amikor Lakatos „Papiˮ lábáról elpattant a labda, és Predajniansky könyörtelenül büntetett – 3:1. A vendégek kíméletlenek voltak, nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe és kilenc percen belül Husovský fejes góljával és Sásik büntetőjével egyenlítettek – 3:3. Egy perccel a félidei szünet előtt újra feléledtek a hazaiak, Lipták felvágta a kapura törő muzslai csatárt, és Denisz Papuk második tizenegyesét is hajszálpontosan gólra váltotta – 4:3.

A második játékrészben alábbhagyott a gólgyártás. Az 54. percben Sásik megszerezte a maga második és csapata egyenlítő gólját, amikor kilőtte a bal alsó sarkot – 4:4. Két perccel később három hazai labdarúgó is eldönthette volna a három pont sorsát, a végén pedig a vendéglátók harmadik ukrán játékosa, Sirokov puskázott el egy ígéretes lehetőséget.

A pozbaiaknál a kapus Krnčan, továbbá Zoller, Predajniansky, Korman, Husovský és a csapatkapitány Sásik a közelmúltban magasabb osztályokban is kipróbálták képességüket, ám a muzslaiak méltóképpen felvették a versenyt vetélytársukkal.

„Aránylag biztos győzelmet engedtünk ki a kezünkből, ami a taktikai fegyelmezetlenségnek és a kellő koncentráció hiányával magyarázható. Az ellenfél kapuja előtt sokkal határozottabbnak kellett volna lennünk. Nincs nagy baj, megyünk tovább, szombaton Zselízen lépünk pályára, ahol jó játékot és eredményes szereplést várok védenceimtőlˮ – emelte ki a meccs végén Sováb Zoltán, a muzslaiak 39 éves trénere.

„Tudtuk, hogy nem lesz könnyű feladat a listavezető otthonában szerepelni. Az ellenfél háromgólos előnyénél egy kicsit aggódtam, de aztán sikerült felállnunk a padlóról. A második félidőben ugyan leült a játék, de úgy vélem, a szurkolók jól szórakoztak. A döntetlen reális eredménynek mondhatóˮ – nyilatkozta lapunknak Marek Szegény pozbai edző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?