Korčok üdvözli, hogy a belga társadalom nyomást gyakorol Chovanec ügyében

Ivan Korčok

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter üdvözli, hogy a belga társadalom és politika nyomást gyakorol a megölt Jozef Chovanec ügyében. Korčok szerint két újabb független szakértői vizsgálatot rendeltek el, amelyek előreviszik a nyomozást. Ezt a szerdai kormányülés után közölte.

„Mi nem veszünk részt a nyomozásban, de érthető módon partneri kommunikációt követelünk meg, hogy tudjuk, hol tart a nyomozás” – mondta a tárcavezető.

Korčok azt is megemlítette, hogy kedden (szeptember 1.) a belgiumi nagykövetség képviselője részt vett a volt belügyminiszter hivatalos meghallgatásán a belga parlamentben, ahol Korčok szerint más érintett politikusokat is meg fognak hallgatni.

Korčok üdvözli azt a határozatot, amelyet a parlament vezetősége a szerdai ülésen terjesztett elő. „Jó, hogy a közvetlenül megválasztott képviselők kifejezik az ezzel kapcsolatos véleményüket, ez egy fontos jelzés a belga fél – a politikusok és a polgári társadalom irányába-, hogy tényleg megtörténjen az, ami nélkülözhetetlen az igazság kiszolgálásához, ez pedig nem más, mint a nyomozás gyors lezárása” – jegyezte meg.

Jozef Chovanec szlovák állampolgár 2018 februárjában halt meg, miután összetűzésbe került a rendőrökkel Charleroi városában, a helyi repülőtéren. Egy ipari kamera felvételei arról tanúskodnak, hogy az egyik beavatkozó rendőrnő karlendítéssel köszön öt kollégájának, akik Chovanec mellkasán térdelnek. A náci megnyilvánuláson nevető rendőrök 16 percen keresztül tartották mozdulatlan helyzetben az illetőt úgy, hogy a térdüket a mellkasához szorították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?