Béreš valószínűleg mégsem indul az elnökválasztáson

Imrich Béreš
Pozsony |

Imrich Béreš bankár, aki hétfőn jelentette be, hogy indulna a jövő évi elnökválasztáson, és a jelöltsége támogatására petíciót indít, valószínűleg mégsem jelölteti magát.

„Az elmúlt napok és órák eseményei komoly hatással voltak a családom magánéletére és nyugalmára. Személy szerint én kész voltam kiállni bármilyen támadást, de azzal nem számoltam, hogy a hozzám legközelebb állók fognak szenvedni” – írta Béreš állásfoglalásában, melyet kedden este küldött el a média képviselőinek. Ebben az édesanyja könnyeiről, a fia félelméről és arról is írt, hogy félti az egészségüket.

„Tudatosítottam, hogy a hozzám legközelebb állóktól nem követelhetek ilyen áldozatot. Ők a legfontosabbak számomra, értékesebbek, mint bármilyen közhivatal” – áll a közleményben, mely szerint Béreš továbbra is elkötelezett marad abban, hogy segítse az országot, de ezt olyan módon fogja megvalósítani, ahogy eddig.

Béreš hétfőn (4.16.) jelentette be, hogy polgári jelöltként indulna a jövő évi elnökválasztáson, ennek érdekében petíciót indított. Azt ígérte, hogy csak akkor jelölteti magát, ha a törvény által előírt, 15 000 aláírásnak a kétszeresét, 30 000-et sikerül összegyűjtenie. A sajtótájékoztatón elutasította a sajtóban megjelent információkat arról, hogy rátámadt volna a volt feleségére, ez ügyben jogi lépéseket is kilátásba helyezett.

Béreš petíciós csapatának tagja volt Róbert Bezák emeritus érsek és Milan Kňažko is, aki korábban szintén harcba szállt az elnöki tisztségért. Kedden bejelentették, hogy a Béreš magánéletére vonatkozó, nyilvánosságra került információkra tekintettel kilépnek a petíciós bizottságból. Ezt a lépést azzal indokolták, hogy az információkkal kapcsolatban eddig nem kaptak kielégítő magyarázatot.

A következő elnökválasztás 2019 tavaszán esedékes. Andrej Kiska államfő egyelőre nem mondta meg, hogy indul-e újra a posztért. Az egyes pártok sem mutatták még be a jelöltjeiket. Korábban Radovan Znášik jelentette be, hogy polgári jelöltként indulna a választásokon. Juraj Zábojník biztonsági elemző is kilátásba helyezte az indulását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?