A boldog feltámadást váró kékkői kálvária

Hogy pontosan mikor épült a Balassák ősi fészke, a Kékkő vára fölött lévő kálvária, erről nincs pontos adat.

A kálvária története

Vannak feltételezések, melyek szerint már 1593-ban, a török hordák megszállásától való felszabadulása után, a vár eredeti tulajdonosainak, a Balassa családnak visszatértével elkezdték az építését. Emellett szólhatna egy olyan közvetett adat, amely Evlija Cselebi utazó tollából származik. A vidéket 1663-ban bejáró utazó vélhetően tévesen és messziről látva a vár feletti építkezést, „Külvár”-ként írt az objektumról. A vár mellett 1750 táján épült meg a várkastély, feltételezhetően ekkor alakult a kálvária ma is látható elhelyezkedése, a későbbi időkben kapott végleges arculatot. A Balassák a 16–17. században egy időre kitértek a katolikus hitből, majd Balassa Pál személyében az egyik legharciasabb, a birtokon lévő lakosságot rekatolizáló jezsuita atyát adták a hitnek. A kékkői kálvária első változatának építését neki tulajdonítják, majd a korábban megépült stációk helyén a későbbi századokban több időszakban folytatódott a kálvária kiépítése. 

Fénykora és pusztulása

Kékkő kálváriájáról az 1700-as évek utolsó harmadában van írásos említés először. Ekkor a kálvária számára Balassa Pál gróf teljes búcsút kért és nyert Szent Olvasó királynéja ünnepére, ennek ünneplése október elejére esik. Nem tudni, mi okból, de a búcsújárás és a helyi Rózsafüzér Társulat működése a 19. század közepére megszűnt, így a kálvária építményei is lassan pusztulásnak indultak. Igazi fénykorát az 1855-ös újjáépítés után élte. Ezt a renoválást kegyúrként Balassa Antal (1822–1877) nagylelkűen támogatta – 140 forintot adott erre a célra – de a helyi és környékbeli hívek is számottevő adományokkal segítették a munkát, jóvoltukból további 400 forint gyűlt össze a felújításra. (A későbbi renoválásokat is gyűjtésből végezték el, így az 1926-ban történtet is. Egyes stációkon ma is olvasható, melyik anyaszentegyház támogatta az építkezést, például a II. stációnál jól olvasható Lukanénye neve.) Amikor a kékkői kálvária ismét régi szépségében mutatkozott, a hívek Scitovszky János esztergomi érsekhez folyamodtak búcsúkiváltságért. Ezt meg is kapták, a kiváltságokat 1858-ban IX. Pius pápa is megerősítette. A Szent Kereszt feltalálása (május 3-a) és annak felmagasztalása (október 4-én) tartandó ünnepeken lehetett búcsút tartani a kékkői kálvárián.

A keresztúti állomások terveit Lányi Sámuel uradalmi mérnök, nem mellesleg kiváló térképész, festőművész, dolgozta ki, rendkívül jó ízléssel. A stációk kis kápolnáiban elhelyezett képek a krisztusi szenvedéstörténetet ábrázoló legjobb rajzok nyomán, Pesten készítették, vaslemezekre nyomtatva a képeket. Ezt a munkát bizonyos Szántófi Antal prépost, plébános, későbbi esztergomi kanonok felügyelete alatt végezték a mesterek. A keresztutat 1857. pünkösd utáni 16. vasárnapon Kemp Mihály esztergomi kanonok, apát, nógrádi főesperes áldotta meg a korabeli sajtó szerint „töméntelen mennyiségű ájtatos nép jelenlétében”.

Sajnos mára a vaslemezekre nyomtatott képek állapota erősen leromlott, néhány éve a fémhulladékgyűjtők páratlan pimaszsága miatt néhány darab eltűnt és ócskavasban végezte. A kálvária a szocializmus idején igen leromlott, elgazosodott. Néhány éve kezdődött el a terület rehabilitálása, a tulajdonjogok tisztázása után kitisztították a kálvária területét, elkezdődött a renoválás, amely halad ugyan, de még igen sok a tennivaló Kékkő kálváriáján. A képek egy részét jelenleg restaurálják, úgy látszik, a kápolnák is sorban megújulnak.

Hogy mikor lesz megint hét-nyolc ezres búcsújáró tömeg, s mikor lehet majd megint jelen itt a szentmiséken „töméntelen mennyiségű ájtatos nép”, ezt nehéz lenne megjósolni. Annyi biztos, aki felsétál ide, az kálvária legmagasabb pontjáról szinte az egész Nógrád megyét belátja, nyugat felől Drégelypalánk, kelet felől pedig a Karancs csúcsáig, sőt, jó időben, jó látási viszonyok mellett maga elő Szanda és Buják várhegyeit is megfigyelheti. Érdemes ide felkapaszkodni!