Még harminc év

Nem, idén a tél elmarad, mondta Bandika, és olvasni kezdte a Heineken feliratú ponyván a szöveget, amely magyarra fordítva azt jelenti: védd a Földet, mert ez az egyetlen hely, ahol van sör. A két munkanélküli barát csak ült és nézett (meg hallgatták az ágakon pattogó cinkéket, akik szintén nem értették, mi ez). Nézték a kamiont, meg mögötte a hegyeket, a hegyek gerincein csillogó havat, aztán a sörös hordókat, amelyek elindultak a vendéglő ajtaján befelé. Tetszett hallani, hogy annál jobb egy sör, minél kevesebbet utazik? Hallottam, igen, mondta Ervin, és ajánlott is Bandikának egy fővárosi csapszéket, ahol a sör csak egy emeletnyit utazik, hiszen a pincében főzik, a földszinten pedig már folyik is a poharakba. Ha másért nem is, talán ezért érdemes lesz idén a fővárosba utaznom, állapította meg Bandika. Olyan ember volt, aki ott szeretne meghalni, ahová született, a két esemény közti időt pedig szintén ott szeretné eltölteni. Az utazást felesleges nyűgnek, illetve flancnak tekintette, hiszen ahová utazunk, ott is élnek emberek, nekik pedig jellemzően máshova kell utazniuk…, vagy ha nem is kell, kitalálják, hogy majd ott jobb lesz nekik, hát mi a flancnak ez a sok jövés-menés? Maradjon mindenki ahol van, addig sem terjeszti a vírust. 

De azt nem értette, miért foglalkozik egy akkora piaci szereplő, mint a Heineken azzal, hogy védjük a Földet. Ervin szerint azért, mert aki ma sikeres akar lenni, az jól teszi, ha aggódik a bolygó jövőjéért, legyen szó akár egy sörgyárról. Bandika a távolodó kamion után nézett: de ha a Földnek annál jobb, minél kevesebb kamion és sörgyár füstöl, a sörnek meg az, ha minél kevesebbet utazik, akkor nem az lenne a megoldás, hogy minden településnek legyen saját kis sörfőzdéje? Ervin bólintott: ez lenne a jó, meg ötven–száz éve ez is volt a szokás, csakhogy azóta a nagy halak felfalták a kis halakat, a sör egyforma lett, ráadásul sokat utazik, a fennmaradó harminc év pedig már kevés arra, hogy ezt visszacsináljuk. Milyen harminc év? –kérdezte repedt hangján Bandika. Arra gondol, hogy 2050-re összeomlik a világrend? Igen, ezt jósolják, pöccintette a hamut a mohás lépcsőre Ervin. A Föld akkora területei válnak lakhatatlanná, illetve kerülnek víz alá, hogy nagy turbulenciákkal számolhatunk. Bandika a fülét kezdte vakargatni: szerintem holnap kiteszek egy táblát a falu elejére, hogy dzsippel tilos bejönni. Ide nekem senki dzsippel be ne tegye a lábát. Ervin a cinkék közé pöccintette a csikket. De miért tenne ön ilyet? Bandika visszanézett a gerincre: mert szerintem a dzsipek ártanak a jövőnek. Meg a jelennek is. Ervin széttárta a karjait. De akkor idén hogy megyünk medvehagymázni, gyalog? Ne már…
A szerző a Vasárnap munkatársa