Sportot űzni a rasszizmussal

burjan

Két eset, két botrány, ami közös bennük: a vélt és valós rasszizmus. Az egyik főszereplői magyarok és Kína. A másik az olaszok találkozása a PC-vel a futball nevű világpiacon.

Két eset, két botrány, ami közös bennük: a vélt és valós rasszizmus. Az egyik főszereplői magyarok és Kína. A másik az olaszok találkozása a PC-vel a futball nevű világpiacon.
Felhördült a kínai internet, nagy balhé keveredett egy jópofinak gondolt, a kor fiatalosan laza nyelvén megírt bejegyzésből a közösségi médiában.

F©ckin China

 (Burján Csaba olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó bejegyzése az Instagramon)

Burján Csaba a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázás olimpiai bajnoka, a pjongcsangi téli játékok egyik hőse, aki a kínai–magyar kettős identitású Liu-testvérekkel egy csapatban tette fel Magyarországot a dicsőségtáblára tavaly. A gyorskorcsolyaváltó tagja ezúttal a sanghaji repülőtéren dühöngött a várakoztatás miatt: katt, egy fotó a tömegről, rajta az inkriminált, meglehetősen bunkó felirat.

Nem tudom tolerálni, hogy egy magyar gyorskorcsolyázó, aki ráadásul olimpiai bajnok is, rasszista megjegyzést tegyen Kínára. Felajánlottam a lemondásomat.

(Zhang Jing Lina, a magyar short track válogatott vezetőedzője)

A kínai edzőnő reakciójában felesleges a kommunista Kínát vagy a nacionalista, büszke kínai állam nyomását keresni. Egyszerűen itt két kultúra találkozott egymással, s az ázsiai kollektivitás, közösségi érzés sértve érzi magát, ha országát gyalázzák. A magyarokat sikerre vivő edzőnő pedig nem hallgathatott a kínaiak felháborodása közepette, arcvesztés nélkül.
A magyar sportoló azóta eltüntette a nyegleséget, bocsánatot kért, az edzőt nem engedi el a szövetség, a versenyzőre fegyelmi vár. Ázsiai elvárások szerint egy alaposabb, videós megkövető monológ is jöhet. Íme, hogyan lesz a sportból indulat, majd politika.

Black Friday

 (az olasz Corriere dello Sport címlapja az Inter–Roma pénteki rangadó két színes bőrű labdarúgójával)


Az olasz sportnapilap egyrészt agyondicsért két Angliából érkezett színes bőrű focistát, akikben a pénteki Serie A-meccs főszereplőit sejtették, s hosszan írt Lukaku és Smalling antirasszista erőfeszítéseiről is, ám a cikket ezzel a szellemesnek vélt poénnal koronázták meg, így robbant az ügy.

Felháborítónak tartjuk az újság címlapját, mind a két klub kitiltja stadionjából a Corrierét – ám, mivel a cikken belüli üzenet igazából a rasszizmus ellen szólt, ezért a tiltás csak januárig tart.

 (Az Internazionale és az AS Roma közleménye)

Nem ez az első eset, amikor kiderül, hogy az olaszok egyszerűen nem értik azt a polkorrektségi folyamatot, melynek jegyében a labdarúgás mint globális üzleti termék, tűzzel-vassal irtja a rasszizmus gyanújának minden árnyalatát, hiszen a sportból iparág lett, a fogyasztókat megsérteni pedig bevételkiesést jelent. A kapitalizmus logikája így szül szigorú morált.

A különbség tagadása az antirasszizmus rasszizmusának tipikus, szembeötlő sorompója. Azok olvasatában, akik meg akarták és meg tudták érteni: a Black Friday-cím csupán a különbözőség magasztalása.

(Ivan Zazzaroni, a Corriere dello Sport újságírója)

A jópofának szánt cím kiverte a biztosítékot, így jött a magyarázkodás és a büntetés. Az egyik oldalon tehát Kína érzékenysége áll a Nyugat szabadosságával szemben, a másikon pedig a Nyugat önkorlátozó fellépése mindenféle társadalmi kisebbség, szín kritizálásával, piszkálásával kapcsolatban.

Az anticionizmus is antiszemitizmusnak számít majd Franciaországban.

 (Emmanul Macron államfő az erről szóló nemzetgyűlési határozat megszavazása előtt)

Helyes, ha nem engedünk teret a közönségességnek, egymás sértegetésének, másfelől óvatosan a cenzúrával, ha az ember hisz a véleményszabadság liberalizmusában. Ha ugyanis nem figyelünk, akkor törvények és jogszabályok sora szankcionálhatja a kimondható, leírható gondolatokat, korlátozhatja a nyelv használatát. A bunkóság ellen küzdeni kell, de nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, ahol már a nyelvkorlátozás lesz a bunkó, amely könyörtelenül lecsap a helytelen használókra. A faji sokszínűséget nem lehet a nyelvi sokszínűség tiltásával biztosítani: az ízlés fontosabb a rendőrségnél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?