Müller Péter új regénye, a Világvége!!! játék és vallomás egyben

Müller Péter

A nevetés Isten anyanyelve - tartja Müller Péter, Szókratésszel szólva. Ennek szellemében írta meg Világvége!!! című új regényét, amely játék és vallomás egyben, ihletője a bennünk élő bohóc.

"1981-ben megjelent drámámban, a kaposvári színházban Garas Dezső rendezésében és főszereplésével bemutatott Búcsúelőadásban jelent meg először a bohóc, akit azóta érzek. Jó pillanataimban lakik a lelkemben valaki, aki nevet. A derűt a legszentebb dolognak tartom, szerintem a nevetés magasabb helyen van, mint az összes elmélkedés és filozofálás" - mondta Müller Péter az MTI-nek.

Mint felidézte, csodálatos volt az év, mialatt a Világvége!!! című könyvön dolgozott, hiszen szinte minden nap hangosan kacagott. Hozzátette: miközben a regényt részben saját életéről írta és egyik legmélyebb önvallomását fogalmazta meg, saját magán is nevetett. Holott a mű az emberiség legnagyobb félelméről, a válságról, a világvégéről szól.

"A bohóc végig derűsen beszél a halálról és az elmúlásról, a könyv második része pedig az új világról szól. A régi, öreg, elkorhadt világnak el kell múlnia, és születőben van egy új. De a nagy pillanathoz, a katarzishoz csak krízisek sorozatán tudunk eljutni, és az egész emberiség most ebben él, minden szinten. Válságban van a lelkünk, a magánéletünk, a gazdaság, a történelem, a népek, az országok, és lehetetlen, hogy erről egy író ne beszéljen. Bennem most a bohóc szólt, mert ő tudja, hogy ami most van, az az újjászületés előjátéka" - jegyezte meg az író.

Müller Péter kiemelte, hogy az új világban központi helyet kap a derű, a lélek szabadsága, az öntudat. Hozzátette: ahogy a Holt-tengeri tekercsekben található apokrif írásban, a János cselekedeteiben olvasható, Jézus táncba vitte a tanítványait és énekelt velük, mielőtt elindult a kereszthalál felé. Úgy vélte, új regénye nagy ugrás a részéről, spirituális műveihez szokott olvasóinak az áhitat helyett most nevetniük kell.

A Világvége!!! október 16-án jelenik meg a Rivaldafény Kiadó gondozásában, bemutatója november 17-én lesz a budapesti József Attila Művelődési Központban, ahol az íróval fia, Müller Péter Sziámi fog beszélgetni. "Sziámival már számos közös munkám volt, köztük a Mária evangéliuma című, Tolcsvay László zenéjére készült színházi mű. A könyvön szerkesztőként dolgozott, és nem nyúlt az általam beleírt versekhez, dalsorokhoz, pedig az az ő terepe. A könyvbemutató lesz hősszú évek óta az első közös nyilvános szereplésünk".

A 82 éves Müller Péter idén márciusban Kossuth-díjat kapott.

Müller Péter írói pályáját drámákkal kezdte, első regénye az 1973-ban megjelent Részeg józanok volt. Írt televíziós és filmforgatókönyveket, valamint szövegkönyvet zenés darabokhoz (Doctor Herz, Mária evangéliuma, Isten pénze). Az emberiség lelkiségével, a létezés titkaival, a szeretet témakörével foglalkoznak spirituális, ezoterikus művei, esszéregényei, köztük a Kígyó és kereszt (1992), a Benső mosoly (1995), a Szeretetkönyv (2006), a Férfiélet, női sors (2013), a Vallomás a szerelemről (2018).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?