Kultúra

Isteni bohózatot akart írni

Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó, a magyar spirituális irodalom egyik legismertebb alakja hosszú idő után regénnyel jelentkezett, amelyben bohóc-énjét is felfedi.
Bárdos Deák Ágnes

2020. január 14. 07:00

sss
Nemcsak a Bibliából merített inspirációt, hanem Rejtőtől is.  (Fotó: Sárosi Zoltán)

Van kötődése a Felvidékhez, méghozzá családi szálon.

Édesanyám eperjesi, a gyerekkorom részben odaköt. Mikor a nagyanyám egyedül maradt és hozzánk költözött, az ő díványán aludtam sokszor kisfiú koromban, a meleg feneke mögött. Úgy hívtam, hogy hajó… Egy bölcs női test mögött meghúzódni egy kisfiúnak, az maga a béke. 

A szlovák nyelvhez is köti emlék?

Gyerekkorom óta nekem a szlovák nyelv olyan, mint egy zsongító mantra, most is el tudnék aludni, mikor elkezdenek szlovákul beszélni. Nagyapámnak hentesüzlete volt Eperjesen, maga választotta ki azokat a marhákat, amiket megvett. Ha valaki a vevői közül történetesen többet fizetett, zárás után felült a kerékpárjára, visszavitte a pénzt. A felvidéki magyarság világa egész speciális világ volt, a gyermekkorom óta nekem is úgy maradt meg, ahogy Máraitól ismerjük.

Új könyvének a Világvége címet adta. Sok évtized után ismét regényt írt. A bohócos borító is más az eddig megszokott, áhítatot vizualizáló képekhez képest.

A borítón látható bohóc harminc éve néz rám a falról: beszélgetek vele. Ez a bohóc, az én belső, igazi énem ritkán szólal meg, mert általában, mikor spirituális dolgokról beszélek, komoly vagyok. Zavarja a sokszor rosszul beállított tudatot, hogy egyszer csak megszólal egy tréfa: olyan, mintha a pap a mise alatt mondana valami jópofaságot. Pedig a humor, a derű, a kedély a legistenibb tulajdonságunk, még ha a fennmaradt képzőművészeti alkotásokban Jézus komor, szomorú, fájdalmas is. Pedig fönnmaradt, János apokrif evangéliumában, hogy táncolni viszi a tanítványait a kereszthalál előtt, táncolni és énekelni. Mert nem akarja, hogy a tanítványai, akik egy rémes történetet fognak végigélni vele másnap, ne arra gondoljanak, hogy a világ derű és kedély és tánc. Sőt, figyelmezteti is őket: az, akit megfeszítenek, ostoroznak, az nem én vagyok. Mert ott már mintegy kiemelkedik a testéből. A lélek, ahogy mindenkié, hallhatatlan. 

Ez a világvége-hangulat nem először tör be az európai ember tudatába, mára azonban, többek közt a klímaválsággal, itt van a mindennapjainkban. Úgy tűnik, ütött az utolsó óránk, néhol megírják a pontos idejét is.

Ez nem a médián múlik: megéli az ember önmagában, a családjában, a közösségében is, hogy baj van. Nagyon komoly baj felé tart az emberiség. Nekem azért is könnyebb ezt felfogni, mert akkor születtem, amikor már vége volt az első borzalmas világháborúnak, és kisfiú voltam, mikor egy még borzalmasabb világháborúba belekeveredtünk. Én végigéltem, hogy egy óvóhelyen lapulok, és felettem döntik el, hogy ki legyen a világ ura amikor kijövök a napfényre, a ruszki kommunisták, a magyar fasiszták vagy a német nácik.

Egy olyan anyával, mint az öné, valóban könnyebb lehetett mindezt túlélni. A Világvégében a bohóc-narrátor, aki olykor kikacsint az olvasóra, megemlékezik erről az anyáról, aki még az óvóhelyen is megőrizte a humorát, hogy gyermekét bátorítsa. 

Az ember legszakrálisabb tulajdonsága a derű és a vidámság. Ha hagyod a derűt felemelkedni, könnyebben megoldódnak a problémáid.

De mi mégis szorongunk…

Félünk és gyárilag hülyék vagyunk, aminek a lényege, hogy az ember azt hiszi, ő normális és mindenki más hülye körülötte. Az őrület jele, hogy a másikról azt hisszük, hogy ő rontja el az életünket. Ezt hívja a lélektan kivetítésnek. 

Ezért lép színre a könyvében Freud is? 

Igen. A kivetítés az egész világ leghatalmasabb átka. Nietzsche mondja, hogy a Sátán a másik ember. A másik nép, a másik vallás, a másik érdekszféra. Ezt így látjuk, és ettől feszül a politikai helyzet is. A szintén eperjesi Hamvas Béla mondta: azt hisszük, hogy mások elélik előlünk az életet. Mintha valaki fölzabálná előlünk a kaját…

Hamvasra a táj nagy hatással volt, meghatározónak tartotta a tudat, a képzelőerő szempontjából. Az ön regényében viszont eltűnik a táj, mindent elsodor az Özönvíz. A helyszín a bárka, egy férfi rögeszméje folytán, akinek a felesége doktor Freudhoz fordul a férje problémájával. A történet a híres pszichiáter rendelőjéből indul, onnan keveredünk fel a kétségbeesett hitvessel, valamint a hitetlenkedő doktor Freuddal együtt Noé bárkájára, hogy aztán számos állattal és néhány odamenekült emberrel együtt vegyünk részt egy világvéginek hitt úton. 

Próbáltam erről a szörnyű, fatális történetről, ami a vízözön és a világvége, a végítélet, derűsen, kedélyesen beszélni, hogy úgy mondjam, egy Isteni bohózatot akartam írni. Nemcsak a Bibliából merítettem inspirációt, hanem Rejtő Jenőtől is. A Világvége a Piszkos Fred és a Biblia sajátos elegye.

A regény kezdetén, Freud rendelőjében még esélyes, hogy egy rögeszméről van szó, aminek felderítése során a szálak a bibliai időkbe visznek vissza. Később azonban elbizonytalanodunk: tényleg a múltba, vagy épp ellenkezőleg, a mi közeli jövőnkbe visz a történet? 

Nem: az én fejembe. Ahol összeomlik az összes régi vallás, és jön egy új, egy kisgyerek-isten. Egy teljesen új világ születik. Mert minden összeomlást követ egy újjászületés, a kereszthalál után jön a feltámadás. 

A happy end?

Azt sem Hollywood találta ki, bele van kódolva az emberbe. Hollywood nem tesz mást, csak az ember legmélyebb archetípusait dobja piacra. A feltámadás happy endjét sem Hollywood találta ki, hanem a Biblia. A happy end azért piacképes, mert igaz. Én hiszek a happy endben, az összes könyvem arról szól, hogy van születés és elmúlás, de halál nincs, hogy az emberi lélek hallhatatlan. 

Johnnie Walkerről, aki szintén a bárkára kerül, kiderül, hogy ő valójában a legnagyobb Shakespeare-színész.

Laurence Olivier! Mikor a kultúra lezüllött, ő kénytelen volt reklámfilmekből megélni, de forgatás közben leszakadt a stábról, és ott hánykolódott az óceánon, egy tutajon, ott érte a világvége.

Egy láda whiskyvel, aminek köszönhette a bárkára jutást. Fantasztikus coming outok tanúi leszünk, Freud dramaturgiai jelenlétének is köszönhetően. Tolsztoj is táncra perdül, túllépve a feleség versus jogdíjak-traumán, sőt: beszáll Noé fiának és szerelmének, Havának a rock zenekarába is. Onassis szintén kibeszélheti a feleségeivel való kudarcait és tragédiáját fia halála kapcsán. A sztorikat a szereplők hozzák.

És a drámaírói én. 

A dráma kulcsa a katarzis, beszéljünk erről is: mit tud a katarzis a mi világvége hangulatunk közepette? 

A válságba került ember rükverccel próbál menekülni, visszamenni egy olyan állapotba, mikor még nem volt akkora válság. Kompromisszumokat akar kötni. Szemben ezzel a késztetéssel a drámaíró – és a lélektan is – azt mondja, csak előre lehet menekülni, csak katarzissal lehet megtisztulni, de annak az az ára, hogy minden régi megsemmisüljön. Ezt a görög drámairodalom, de Shakespeare is tudta. És tudja minden pszichiáter is, hogy a gyógyítás nem ott ér véget, hogy visszaviszem az embert oda, ahol még nem szabadultak el benne azok a dolgok, amik a káoszba belevitték, hanem onnan kell tovább vinni a megtisztulás felé. Rükvercben nincs megoldás, még ha ösztönösen azt választjuk is, hogy gyerünk oda, ahol még sütött a nap. Erre a mostani emberiségnek millió tippje van: menjünk vissza az őskorba, menjünk vissza a tradíciókhoz, élesszük fel az őskultúrákat. Ebből születettek, többek közt, a fasiszta gondolatok is, hogy nem jó a kereszténység, menjünk vissza oda, ahol az ősi gondolat volt. De mire vezetett? Még rosszabb lett. Tehát, csak előre érdemes menni, az ismeretlenbe, ha ennek az is az ára, hogy le kell vetnünk a bőrünket. A megtisztulást nem lehet kihagyni. Ha az ember minden elavult szennyet maga mögött hagy, lefoszlik róla az ócska, szűk ruha, az fájdalmas, viszont meggyógyulsz tőle. A katarzis után ujjászületsz, más ember leszel. 

A regényben, aki él és mozog, táncra perdül vagy dalra fakad. A végén a kisgyermek is, aki az új kezdet metaforájaként jelenik meg. „Én vagyok bennetek az én” – dalolja.

Ez az új isten szava, azt énekli, hogy ezentúl nem a felhők felett fogok lakni, hanem bennetek. 

Hogyan értsük ezt?

Úgy, hogy belenézünk magunkba, hogy magunkat megismerjük. Az, aki benned, a lelked legmélyén úgy érzi, hogy: Én – ami nem az Ego, hanem valaki mélyebben –, az halhatatlan. Te, mint Bárdos Deák Ági, magadba nézel: amennyit fel tudsz ismerni magadban, annyi benned az Isten. Ha keresed, magadban kell, hogy megtaláld, ha megtalálod, magadon tudsz változtatni, ha diszharmonikus vagy, harmonizálni tudod magad: a benned levő Isten segít. Ha egy külső Istenhez imádkozol, aki nem te vagy, az, ha megment megment, ha nem nem: a felelősséget átruházod valakire. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kep

Kuciak volt kollégái egyetértenek abban, hogy Kočnernek volt indítéka megöletni az újságírót

danko matovič

Danko szerint az elnöki palota "narkósokat szolgál"

Dobroslav Trnka
Frissítve

Ejtették a vádat Trnka ellen a Tipos-ügyben

csont

Csontjainknak is árt a levegő rossz minősége

Titanic

Új brit-amerikai szerződés garantálja a Titanic roncsainak biztonságát

Harry herceg megérkezett Kanadába

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.