„Az anomália a mai világrend alapszava”

- Én azt mondom, december elsején volt a 88. születésnapod, te azt mondod, majd azt írjuk, hogy a 61. születésnapodat ünnepelted. Megegyezhetünk egy köztes értékben? 
- Meg, de felesleges lenne. Nem a saját történetemmel indítok. Voltak emberek, akik megtalálták a lényeget. Az egyik legnagyobbat úgy hívták, hogy Johann Wolfgang von Goethe. Abban, amit a témáról írt, minden benne. Nem kell még egyszer kigondolni, mert már megvan. Adott egy nagyon öreg tudós – egy olyan vén hülye, mint én. De mivel mágus és varázsló, van hatalma, hogy megidézze Mefisztót. Az pedig azt kérdi, hogy mit kérsz tőlem, ha már itt vagyok. A kérés egyszerű: egy boldog percet, aztán jöhetsz. A többi az ördög zseniális életismeretén múlik, mert visszafiatalítja a vén hülyét, és átélet vele két hatalmas, velőt rázó óriási szerelmet. Az egyik Margit, a polgárlány, akit úgy egyébként tönkretesz. Természetesen, mert nem tudja azt adni, ami Margitnak kell; ez mérhetetlen önző, macsó férfitörténet. A másik Heléna, aki már egy transzcendens, égi asszony, hogy úgy mondjam, a „mennyek kurvája”. Mefisztó elég bölcs ahhoz, hogy pontosan tudja, hogy a boldogság emberi szinten az ifjúságot jelenti. Ha az ember nem fiatal, akkor nem boldog. Ez a Faust őrületes tanulsága. Maga Goethe, az írófejedelem is az ifjúságban hitt. A felesége tizenhat évvel volt fiatalabb nála, az utolsó szerelme (Ulrike von Levetzow német bárónő – NMM.) ötvenöttel. 

- És te boldog vagy most?
- Nem, mert nem vagyok hülye. Nem vagyok fiatal. A megboldogulás egyet jelent azzal, amire a buddhisták azt mondják, hogy felébredés, meg azt, hogy felemelkedni az élet zűrzavarából. A kereszténységben úgy hívják: megváltás. 

- Vannak azért boldog pillanataid a jelenben?
- Rengeteg örömöt élek át, de ez egy másik kategória. Mi most boldogságról beszélünk. 

Boldogságban nincs idő: nincs benne múlt, jelen vagy jövő. És tudod, mi nincs benne? A Müller Péter! Az nincs benne, mert annak megvannak a maga problémái, amiket nem tud semmissé tenni. 

 

- Tavaly elestél az otthonodban, majd amikor néhány hónappal később megint „háztartási baleset” ért, hosszabb időre kórházba kerültél. Csípőprotézist kaptál, több mint fél éve mankóval közlekedsz. Milyen a fizikai állapotod, ha már a lelkiről beszámoltál?
- Kétszer elestem, kétszer megműtöttek. Sokat voltam kórházban. Mankóval tanulok járni, erősödöm. Nagyon segít nekem a sportmúltam, mert van egy erős fizikumom, másrészt tudom, hogy mit jelent a gyakorlás, a kitartó erőfeszítés valaminek a reményében. Számolok azzal, hogy a szó igazi értelmében a teljeskörű felépülés már nem jöhetne létre, csak akkor, ha találkoznék Mefisztóval.

- Pedig, hiába aggódnak sokan érted, elég magabiztosan közlekedsz!
- Nézd, az én esetemben kettős történetről van szó. Engem 1956-ban lelőttek. Emiatt az egyik lábam sérült. Még egy ruszki golyó van a fenekemben, s a röntgenképem egy törött lábat mutat. Rövidebb is a kelleténél, sohase funkcionált jól. Most a másik lábam sérült meg, így kettős a teher. Már amúgy is bottal jártam az „orosz lábamon”. A „magyar lábammal” jobb a helyzet, abból talán kijövök. Téged is az emeleten vártalak, valahogy feljutottam ide. 

- Nem csinálsz hiúsági kérdést a mankóból?
- De, viszont abból nagyobbat csinálok, hogy nem vagyok harmincöt éves. Ilyennek lenni, amilyen vagyok: szar, megalázó. Talán: méltatlan. Ez sorsfeladat, föl kell dolgozni. Mindenki eljut ide, ha megéri. Én még szerencsés vagyok, mert mentálisan tiszta vagyok. 

- Sok barátod van?
- Vannak barátaim. Éppen ma délután átjön a Sződligeten élő barátom. Este pedig úgynevezett csülökpartira megyek, ahol csak sportolóbarátaim lesznek. Az öreg sportolóknál – különösen a bunyósoknál – derűsebb társaság nincs. Többnyire ők alkotják a baráti körömet, mert ezek bölcsek, tudnak élni, tudnak szeretni, ismerik az életet, közös a szenvedésük. Anyanyelvileg közös vagyok velünk. Konkrét neveket mondva, Erdei Zsolt, Kokó vagy Bunyós Pityu az élet gyerekei. Persze, nem szabad általánosítani, van hülye sportoló is. 

- A sport átkapcsol valamit fejben?
- Én vízipólóztam, bokszoltam. Számomra a boksz a lényeges. Ott nem lehet hazudni. Illetve lehet, csak az életveszélyes. Azt is tudni kell, hogy a sportban ellenfeled van, aki nem az ellenséged. Ha gyűlölöd az ellenfeledet, akkor tragikus, sikertelen, rossz meccset fogsz játszani. Az embernek sok ellenfele lehet az életben, de ha bármelyiket meggyűlöli, az már a vesztés maga.

- Ellenfeled a legjobb barátod lehet, szokták mondani.
- Én erről írtam egy filmet: a K.O. című, ’78-ban készült film arról szól, hogy a világ legjobb barátai egy sorsdöntő meccsen összejönnek, s egymást kell legyőzniük. Mit teszel, ha a legjobb haverodat kell leütni ahhoz, hogy kijuss az olimpiára? Cserhalmi Gyuri játszotta Csungit, az egyik főszereplőt, Juhász Jácint a másikat, a legjobb barátját. A nagy Bencze Ferenc volt a fater, Csungi apukája, aki szintén bunyós volt. Rényi Tamás rendezte. 

- Említetted, vízilabdáztál, de jobbára csak arról lehet hallani, hogy bokszoltál. Mikor pólóztál? 
- Egész fiatalkoromban évekig vízipólóztam a BVSC-ben. Laky Károly bácsi volt az edzőnk. Sokszoros országos bajnok volt, aktív sportolói karrierje után a BVSC legendás edzője lett, a magyar férfi vízilabda-válogatott még olimpiát is nyert vele. Bokszolni két helyen bokszoltam. Az egyik az MTK volt, Fogarasi Misi bácsi volt az edzőm. A másik a KSI, ott Füzesy Zolival voltam. Ők ketten a boksz őrültjei voltak, ugyanúgy, mint én. Az MTK-ban ott volt még az a kereszt, hogy zsidó csapatnak tartották. Meccs közben előfordult, hogy valamelyik sporttársamat lezsidózták, ha a Fradival játszott. Volt olyan, aki leállt, és elkezdte magyarázni a nézőknek, hogy itten tévedés van, neki személy szerint…és akkor ráüvöltött a Misi bácsi, hogy „te hülye vagy, baszd meg, hát tart a meccs, ne magyarázz!”. Előfordult, hogy belejött a világtörténelem a meccsbe.

- Mikor hagytad abba a bokszot?
- Hát még most se! A lábam miatt nem tudok mozogni, de van egy zsákom, amit néha püffölök. Edzőterembe is jártam még öt-hat éve, de a rossz lábammal már nem tudok felmenni oda a lépcsőn. Amikor még jártam az edzőterembe, oda járt az Erdei Zsolt is. Hallotta, hogy itt van ez a vén marha, aki valamikor bokszolt. Megállt előttem. Olyan huncutság volt a szemében! „Péter bácsi, üssön a tenyerembe!” És erre beálltam, odahúztam egyet, s éreztem, hogy őszintén megleptem az erővel. 

- Nem gondolod úgy, hogy az átlagember néha már túlzásokba esik, ha sportolásról van szó? Napjaink legnépszerűbb edzési formája, a futás valódi tömegsport lett, de szinte mindenki thai- vagy kick-bokszol, spinningel, tajcsizik és még sorolhatnám. A túl sok vagy helytelen edzésnek számos negatív hatása lehet…
- Az emberek talán valóban túl sokat futnak, néha egészségtelenül extrém távokat. De, ami ma van, annak a nyolcvan százaléka anomália. Az anomália valami, ami abszolút helyén van, de eltorzul. Egyre több ilyen rendellenességből áll a világunk. Az anomália a mai világrend alapszava. 

- Jövőre lesz húsz éve a Jóskönyv – Ji-King mindennapi használatra című, rendkívül sikeres könyved megjelenésének. Már fél éve tudod, hogy egy nemzetközi kiadó érdeklődik iránta, a Bors bulvár napilapnak, a születésnapod alkalmából adott interjúban már be is jelentetted. 
- Igen, már beszélek róla. De tévedsz a kérdésfeltevéssel, mert a könyvem először 2001-ben jelent meg, te az ismert „alexandrás” változatra gondolsz, ami öt évvel később jött ki, legutóbb pedig 2011-ben. Megállapodtam az Inner Traditions multinacionális kiadóval, amelyik első menetben az angol nyelvű területeken jelenteti meg: az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Új-Zélandon, Kanadában és Ausztráliában. Aztán jön a kínai, a spanyol, a német változat. Ennek lesz most egy nagyobb, tulajdonképpen nemzetközi PR-ja. Különböző országok újságírói, könyvkereskedői fognak kérdezni egy videóbeszélgetésen. Ezt annyira nem várom, mert a marketinghez nem értek, pedig könyvkiadóm van. 

- Gyakran légből kapottnak hangzanak a nagy bejelentések, míg a konkrét időpontokról sokszor nem esik szó. Tudod már, hogy mikor érkezik a könyv? 
- A kiadói terv szerint kora ősszel jelenik meg. 

- Bekopogtatott hozzád a szerencse vagy ilyen szemfüles ügynököd van?
- Van ügynököm, de többről van szó.

A Ji csing szent könyv a konfucianizmusban, évezredek óta. Az én megközelítésem nagyon speciális volt, mert én a színházból közelítettem meg.

 

Azt mondtam, hogy sokszor nem tudatos döntéseket hozunk. Az határoz meg, hogy miként vagyok építve. Szerepekben élünk. Müller Péternek lenni, az egy szerep. Jó, gyerekek, ezt eljátsszuk. Itt van ez a hatvannégy orákulum. Arról van szó, hogy ha valamilyen szerepet játszol, azt, hogy kell jól, szarul vagy közepesen eljátszani. A „jóskönyvet” úgy kell elképzelni, mint amikor egy rendező útmutatást ad a színésznek a színházban. Csak hogy tudd, mielőtt eljöttél volna az interjúidőpontunkra, megkérdeztem a „jóskönyvet”, hogy milyen állapotban vagyok. Érdekelt, hogy melyik darabot játszom éppen. A válasz egy jelkép: a férjhez menő lány volt. Ez azt jelenti, hogy alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben vagy. Nem tévedett.

- Mit remélsz, hogy fog angol nyelven teljesíteni a Jóskönyv?
- Nézd, ez a „jóskönyv” emberiség legöregebb könyveinek egyike. Én még a ’80-as években kezdtem el tanulmányozni a Ji csinget, amely állítólag természetfeletti forrásból eredt azzal a céllal, hogy az embert – jól – élni segítse. Mivel ilyen öreg könyvről beszélünk, baromi sok változata van. Hatvannégy sorsmezőt, hatvannégy jósjelet tartalmaz. Hatvannégy féle játék. Megtudhatjuk belőle, hogy miben vagyunk benne. Ez mindenkinek segítség. 

- Annyira természetesen beszélsz arról, hogy világnyelveken jelenik meg az egyik köteted, hogy nemzetközi online sajtótájékoztatót tartasz… Mit jelent ez a szerzőnek? 
- Jó kérdés. Nekem már semmi sem fontos. Már össze vagyok csomagolva, készen állok az utazásra, nem akarok semmit megoldani, nem akarok semmit befejezni. Az egy másik dolog, hogy mások ezt a munkát hogyan tudják felhasználni. Ez nem rajtam múlik.

- El tudod képzelni, hogy ha öt év múlva beszélünk, már világsztárként ülsz szemben velem?
- Igen. 

- Van ennek a könyvednek egy angol nyelvű e-book változata, néhány évvel ezelőtt jelent meg.
- A „jóskönyvnek” őrületes sok megjelenése volt, beleértve az enyémekét is. Az „eredeti” már előbb jelent meg Kínában, mint a taoizmus. Tehát ez már arra épült, hogy van egy életed, annak van egy dramaturgiája, azt muszáj lejátszani. És aztán ráépült egy filozófia. Tehát nem a filozófiára épült a jóskönyv. A jóskönyvre épült a filozófia.

- Mint utaltál rá, a sok szerep közül most éppen Müller Péter vagy ebben a kilencven-száz évben. Játszani sokféleképpen lehet. A legnagyobb színészeknek is vannak megbicsaklásai, súlytalan jelenetei, néha a profik is bakiznak. Akadtak rossz jeleneteid, látványos szövegkimaradásaid, csúnya bakijaid?
- Igazad van, de egy nyolcvannyolc éves pasast már nem hívnak meg filmbe vagy darabba. Nem tud játszani. Nem tud a színpadra lépni. Nem tud lépcsőzni. Egy hetvenéves – nekem az még „kölyök” – játszaná a mostani szerepemet, valószínűleg az arcára ragasztott szakállal és bajusszal. És hogy vannak-e hiányosságaim? Nem feltétlenül hiányosság vagy hiba, mégis az jut eszembe, hogy túl pasi voltam. Ha az ember férfinek születik, azt nem lehet megoldani. Szerintem az Isten addig Isten, amíg férfi. Abban a pillanatban, hogy impotens, beadhatja a lemondását. Lehetne ezt elvontabban is, meg szebben is, meg líraibban is, de ez így van.

- Tavaly már hetedik kiadásában jelent meg a Boldogság című köteted, most először a saját kiadód, a Rivaldafény gondozásában. Már nem jársz fel ide, a dolgozószobádba írni? 
- Szinte egyáltalán nem. Van a sarokban két kép. Az egyik a nagyapám, a másik egy kisoroszlán. Ez a kettő az én életem őrületes nagy története. A nagyapám mögött van egy családtörténet, a kis oroszlán pedig egy szerelmi vonulat. 

- Kifejted?
- Aki életem végéig fölbukkan, az az oroszlán jegyében született. Ha megláttam egy oroszlán nőt, abban a pillanatban megállt velem forogni a glóbusz. Az aszcendensem is oroszlán.

- Az összes meghatározó nő az életedben oroszlán csillagjegyű volt?
- Nem, az összes meghatározó nő egész más volt az életemben, de ha megláttam egy oroszlánt, abban a pillanatban bevadultam, és azt mondtam, hogy ezért föladok mindent. A nagyapám, az egy más történet. Szikár, tisztességes lakatos volt. Genetikailag egy lovászgyereknek a sarja, aki felcsinálta a dédanyámat, majd elhagyta. Ott volt a környéken egy Müller bácsi, egy szatócs, aki szerette a dédnagyit, s azt mondta, nézze, tudom, van magában egy gyerek, én azt vállalom. És akkor a dédnagyi azt mondta, hogy na jó, de hát akkor zsidó lesz. Müller bácsi erre: hát igen, ez a hendikepje meglesz, de én vállalom. Így lettem én Müller Péter. 

- Ismerted a nagyapádat? 
- Persze, nagy kapcsolat volt közöttünk. Semmi zsidó nem volt benne, sem a mentalitásában, sem a felfogásában. A vészkorszakban tudta, hogy ki kell ragasztani a csillagot. Ebben semmi félsz, semmi majré nem volt. Elrendelték, megcselekedte. Ilyenfajta nyugalom jellemezte ezt a kiegyensúlyozott embert. Talán már száz is elmúlt, amikor elment. Mint említettem, lakatosmester volt és még dolgoztunk együtt a műhelyben. Megtanított engem reszelni, arra, hogy kell úgy reszelni, hogy ez frankó legyen. Hogy hogy kell a kezet mozgatni ahhoz, hogy a felület olyan sima legyen, mint a tükör.

- A modern magyar spirituális irodalom katalógusában három név kimagaslik: Szepes Mária, Popper Péter és a tiéd. Hol van a helye a két említett pályatársadnak? 
- Az én életemben a döntő spirituális fordulat ’56-ban volt, amikor Tolnay Klárival, ezzel a csodálatos színésznővel megismerkedtem. Az első darabom főszerepét játszotta el. A nagymamám történetét írtam meg. Ő lett a nagymamám. Ez a fiatal bombázó, akiben majdnem beleszerettem én is, mint olyan sokan… Klárikának hallatlanul nagy kapcsolatai voltak a hazai spirituális körökkel, az anyósa egy nagy spirituális társaságnak volt a vezetője. Neki köszönhető, hogy megmaradtak Hamvas Béla kenyérpapírra írt szövegei. Nekem is van egy példányom az írógépes változatból. Féltve őrzött kincsem, mert Klárika a kis Consul írógépébe kopogta be. Számomra Hamvas az origó. A leírt papírnak önálló értéke van, attól függetlenül, hogy milyen életfedezet áll mögötte. Nem érdemes utánanyomozni a szövegeknek. Ha a leírt szöveg jó, akkor jó és kész. Szepes és Popper is fontos, nagytudású, tisztán látó ember volt. Poppernek drámai, konfliktusokkal, belső árulásokkal teli szenvedésteli élet jutott. Mária élete könnyebb volt, bár voltak nehézségei az életében. Örülök, hogy személyesen ismerhettem őket. 

- Rendezőasszisztensként kezdted a pályádat a Madách Színházban, az 1950-es évek második felétől már dramaturgként tevékenykedtél. Rengeteg munkát állítottál színpadra már akkor is, amikor a ’90-es években spirituális könyveket kezdtél írni. Azt mondod, az ezotériát, a spirituálist meg tudja támogatni a színházi háttér. Ez visszafelé is működött? 
- Nem igazán. A színház azért alapvetően linkebb, bohémebb világ, mint bármi más, függetlenül attól, hogy milyen politika van mögötte. 1966-ban volt az első nagy bemutatóm, a Madách Kamarában. A Szemenszedett igazság arról szól, hogy egy embert kiküld a francia császár, hogy csináljon egy szarfészekben rendet, s ebből az lesz, hogy nem tudja felszámolni az egész kuplejárt. Jó előadás volt, nagy sztárokkal: Pécsi Sándor, Béres Ilona, Garas Dezső, Zenthe Ferenc szerepelt benne. Siker volt, boldogabb nem lehettem voltam. Aczél György mégis kijött utána a színházba, felkereste az igazgatónkat, aki bár okos volt, nem mérte fel a komédiám veszélyét. Bemutattunk ugyanis egy nagy komédiát, egy örök komédiát. Aczél, a korszak főhatalma pedig azt kérdezte: „miért akart maga a Kádár elvtárssal kibaszni?” Ott ültem a beszélgetésen. Hirtelen jött a kérdés, de ha írásban kapom, akkor se tudtam volna, mit felelni. Ez még a legrejtettebb szándékaimban sem volt benne. „Hát, hogy gondolja ezt? Hogy mi nem tudunk rendet csinálni?” – kérdezte. Ebből ügy lesz, gondoltuk.

- Lett belőle?
- Nem, mert levették a darabot. Ez volt a második bemutatóm. A dráma többször is megjelent azóta nyomtatásban. 

- Sok szöveg kötődik a nevedhez. Melyikre vagy a legbüszkébb, melyik a legfontosabb? 
- A legfontosabbak zöme nem Magyarországon ért el nagy sikert. Amerikában bemutatták a Shadow of the Vampire, vagyis a Vámpír árnyéka címűt, ami a Lugosi Béláról szól. A művészileg legsikeresebb az Egyesült Királyságban jött össze. 1991-ben, a manchesteri Royal Exchange mutatta be a Doctor Heart című darabomat. Ott Andy Serkis játszotta a főszerepet, a címszereplő Jan Heart kvantumfizikust, aki a fizikai tárgyakat át tudja vinni másik dimenzióba. Andy Serkins most hatvanéves, akkor harminc se volt. Mára világhírű filmszínész, száz meg száz filmben játszik. Az egy dolog, hogy ő Gollum A Gyűrűk Ura-trilógiában, meg Caesar A majmok bolygója filmekben, de volt már King Kong is, meg szerepelt a Star Wars folytatásában is. Akkoriban még egy tornacipős, pályakezdő krapek volt. Őrületes átéléssel játszotta az általam írt szerepet. 

- Nemrég nyilatkoztad, hogy a Szomorú vasárnap című darabodat „Mercedes Echerer színre akarja vinni Bécsben és ha élek, ott szeretnék lenni a bemutatón.” Hogy áll ez a projekt?
- Igen, a Gloomy Sunday című tragédiám, tényleg úgy néz ki, hogy érkezik Bécsbe. Az osztrák színésznő, Mercedes Echerer nemrég jött el hozzám. 

- Miért nem futnak ezek most hazai színházakban?
- Voltak, a Doctor Herz ’88-tól ment a Madáchban. Dunai Tamás volt a címszereplő, az a figura, akit később Andy Serkins játszott. Ma azért nehéz ezt feltámasztani, mert a musical dalszövegeit Bródy Jancsi írta, aki feketeseggűnek számít. Aztán ott az Isten pénze, aminek a szövegkönyvét Charles Dickens Karácsonyi ének című regénye alapján írtam, Tolcsvay László a zenét szerezte hozzá, Müller Péter Sziámi pedig a dalszövegeket kanyarította hozzá. Rengetegen és rengetegszer játszották, néhány éve még a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház is bemutatta. 

- Tavaly jelent meg az említett nevelt fiad, Sziámi A család címmel, Apám, apáim… Visszalátok a sebzett ősökig címmel jegyzett családregénye. Milyen a kapcsolatotok?
- Nagyon jó a kapcsolatunk. 1956-ban ismerkedtem meg az édesanyjával, Ágnessel. Négyéves volt a fiam, amikor találtam benne egy lelki-, később egy szerzőtársat. Rengeteg mindent csináltunk együtt: musicaleket hoztunk össze, szerkesztette a könyveimet. Isten másképp tervez, mint ahogy az emberi logika elgondolja. Megértem, hogy az embernek – elvégre lelki lény – hiányzik az apaság. A gond azonban ott van, hogy az atya archetípusára tökéletesen alkalmatlan vagyok. Nemcsak Péterrel, a Julival is, aki „gyárilag” az én gyerekem. Pedig a fiamat, a lányomat is nagyon szeretem.

- Kutattad, hogy mi lehet ennek az oka?
- Fiúnak születtem, nem atyának. Tudom, hogy ez mivel jár. Elfogadtam.