Színházba, repülővel

színházi nyitra
Nyitra |

Idén repülővel várja látogatóit a nemzetközi Nyitrai Színházi Fesztivál (Divadelná Nitra). Természetesen csak jelképesen. 
A szemle idei szimbóluma ugyanis az újságpapírból hajtogatott repülő: mint a szabadság szimbóluma.

A szeptember 27-én kezdődő és október másodikáig tartó fesztivál ez évi, 28. évfolyama a bársonyos forradalomról is megemlékezik. 1989 a szabadságnak nyitott utat – a nyitrai színházi szemlére a szervezők ezért idén olyan előadásokat válogattak be a fő programba itthonról és külföldről, amelyek a szabadság különféle formáinak megjelenítésére tesznek kísérletet a világot jelentő deszkákon. A szabadság megnyilvánulhat az előadások témájában és a színpadra állítás eszközeiben, vagyis a formai megjelenítésben egyaránt. Ám ahogy Darina Kárová fesztiváligazgató a szemlét beharangozó pozsonyi sajtótájékoztatón elmondta, a szabadság formáival foglalkozó legtöbb előadás épp az ellenkezőjéről szól, illetve az ellenkezőjét láttatja, vagyis azt, hogy ezek a formák esetenként mennyire nem léteznek – legalább is az egyes előadások tanúsága szerint a szabadság sok formájának a hiánya tapasztalható ma is.

Kortárs opera

Műfajilag a változatosság jellemzi a fő programot. Monodráma, bábszínházi előadás, pantomim és mozgásszínház, valamint opera is van a tizenkét előadás között. A ma esti, nyitó előadás kortárs opera: a prágai Nemzeti Színház Operatársulata a Sternenhoch című előadásával vendégszerepel Nyitrán. Az ajánló szerint egy kimondottan szórakoztató kortárs opera elevenedik meg a színpadon, nemcsak zeneileg, hanem látványban is izgalmas produkciót nyújtva. A színpadi mű Ladislav Klíma Sternenhoch herceg szenvedései című könyve alapján készült. Az irodalmi művet a fülszöveg a következőképpen ajánlja: „Perverz horror? Három őrült naplója? Avantgárd írói manifesztum? Misztikus filozófiai értekezés? Ez is, az is, és egyik sem” – ezt mutatják be a nyitrai fesztiválon operaváltozatban a cseh művészek. 

Interaktív társasjáték

A szabadság (színházi) formájának értelmezhető, tekinthető az is, amikor egy-egy előadás interaktív játékra ösztönzi a nézőket. Ilyenből is lesz a nyitrai színházi szemlén. Köztük van a Cím nélkül – hajlék-kaland-játék, vagyis a Mentőcsónak Egység és a STEREO Akt koprodukciójában készült előadás. A magyar produkció egy interaktív színházi társasjáték, amely által a néző hajléktalan emberek életébe nyer bepillantást. Az alkotók ajánlása szerint az előadást négy szereplő játssza: két színész, egy hajléktalan aktivista és egy szociális munkás, aki szakértőként segít kiigazodni a sokak által alig ismert világban. A felnőtt közönségnek és középiskolai diákoknak egyaránt játszott előadás egy helyzetjelentés saját társadalmunkról, amely egyfelől rávilágít a hajléktalanság mindannyiunkat érintő okaira, és megkérdőjelezi azokat a káros előítéleteket, amelyek azt állítják, hogy „annyit érsz, amennyi pénzed, van”, és „ha szegény vagy, magadra vess”. A Cím nélkül előadás a Párovské háje-i Kultúrházban látható szeptember 29-én 15.00–17.25, valamint 30-án 10.00–12.25 és 14.30–16.55 között.

Abszurd kihallgatás

A Münchenből érkező Hauptaktion Társulat a mozgásszínházat ötvözi a prózai megszólalással. Az előadásuk egy tornakísérletet mutat be azzal a szándékkal, hogy rávilágítson, milyen ideológiákat szolgáltak a múltban, és mire alkalmazhatók a mában a tömeges tornabemutatók, illetve a testnevelés. 
A podolszki ember című, abszurd humorban bővelkedő előadással a moszkvai teart.doc művészei mutatkoznak be Nyitrán. Az odahaza népszerű előadás a jelenlegi orosz társadalmi és emberi viszonyokkal foglalkozik, a mindennapok bizonytalanságával egy olyan helyzetben, amikor a törvények és olvasatuk napról napra változhat. A darab főszereplője Podolszk iparváros egyik lakója, az egyszerű kisember, akit kihallgatásra kísérnek be a rendőrőrsre. Az előadás a kihallgatást jeleníti meg, egy olyan szituációt, amelyben sem a kihallgatott, sem a kihallgatók, a tisztek nem tudják, miért és miről folyik a vizsgálat. 

Hazai válogatás

Fagyos légkört teremt, s a repülésérzet illúzióját kelti a nyitrai Andrej Bagar Színház A 22-es csapdája című bemutatója, mely Joseph Heller klasszikusát jeleníti meg színpadon. A középpontban az agyafúrt Yossarian áll, aki első osztályú bombázótiszt egy Pianosa szigetén állomásozó amerikai repülőezredben. Megérti a háború szükségességét, és vállalja a hazafiúi kötelességek rá eső részét. A légierő tisztjeinek 25 bevetést kell teljesíteniük, s akkor – ha még élnek – felváltja őket az utánpótlás.
A pozsonyi Aréna Színház Biblia című előadása bizonyos értelemben szintén a szabadság fogalmát járja körül – ezért is válogatták be a nyitrai szemle fő programjába. A zenés színházi feldolgozásban, melyben a performance is helyet kap, Juraj Kukura olvas fel a könyvek könyvéből a ma emberének címezve az idézeteket. Az előadást Rastislav Ballek rendezte. 
A Pozsonyi Bábszínház A falak történetei című előadással vesz részt a fesztiválon. Öt olyan történet elevenedik meg a darabban bábok segítségével, amelyben a fal – a határokat kijelölő és az elválasztó fal – játssza a főszerepet. Az előadás vezérgondolata, ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy látszatra szabad világunkat látható és láthatatlan falak szabdalják és osztják fel, amelyek bennünket, embereket egyre jobban eltávolítanak egymástól. 
A szabadság témája a kísérőrendezvényekben is jelen lesz. A gazdag kínálatban van filmvetítés, koncert, vitaműsor, kiállítás és egy gyerekek számára rendezett happening, amelyen az apróságok megalkothatják és útjukra bocsáthatják a szabadság repülőit.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?