Szaúdi dróntámadás: Trump csőre töltve

Az amerikai sajtó Donald Trump kudarcáról ír
Washington |

Az amerikai kormány "csőre töltve" készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után – jelentette ki vasárnap esti Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.

"Van okunk azt hinni, hogy tudjuk, ki követte el, a bizonyítékoktól függően csőre töltve várunk, de még várjuk a (szaúdi) királyság álláspontját is arról, hogy szerintük ki hajtotta végre ezt a támadást, és milyen körülmények között haladjunk tovább"

– írta a mikroblogban az amerikai elnök a szaúdi olajterminálok ellen szombaton elkövetett támadásra utalva.

A támadást a jemeni húszi lázadók vállalták magukra, de Washington szerint Irán állt a háttérben. Az iráni külügyminiszter vasárnap a Twitteren határozottan cáfolta ezt.

Trump egy másik mikroblog-bejegyzésben tudatta: tekintettel arra, hogy a Szaúd-Arábia elleni támadásnak megvan a hatása az olajárakra, felhatalmazta az energetikai tárcát és az illetékes hivatalokat az amerikai stratégiai olajtartalék (SPR) megnyitására szükség esetén. Mint írta: meghatározott mennyiségű nyersolajról van szó, amely elég a piacok megfelelő ellátásához.

Az amerikai sajtó már vasárnap délelőtt az energetikai minisztérium egyik meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva közölt értesüléseket arról, hogy a kormány kész megnyitni a mintegy 645 millió hordónyi stratégiai olajtartalékának egy részét.

A Fehér Ház tanácsadója, Kellyanne Conway ugyanakkor vasárnap délelőtt a Fox televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy Trump továbbra sem zárja ki az iráni atomprogram újratárgyalásának lehetőségét a teheráni vezetéssel. Conway leszögezte ugyan, hogy a támadás "nem segíti" egy ilyen találkozó létrejöttét, de Trump "azért megfontolja ezt a lehetőséget is".

Amerikai sajtójelentések szerint az esetleges találkozóra Donald Trump és Haszan Róháni iráni elnök között a héten, az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán kerülhet sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?