Variációk színházra a Duna Menti Tavaszon

duna menti tavasz
Dunaszerdahely |

Nem is kellett végignéznünk mind a 11 csoportot, amely tegnap fellépett, már délben megállapíthattuk, hogy a Duna Menti Tavasz első napja rendkívül színes. Késő délutánra ez a paletta tovább gazdagodott.

Mind a bábosok, mind a színjátszók előadásai tele voltak izgalmas apró nüanszokkal, újszerű megoldásokkal. Még a jól ismert, és talán kicsit már unalmasnak gondolt meséket is újjáértelmezték: a legszebb példa erre az Andersen-klasszikus alapján készült A császárnő új ruhája, amelyet Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin vitt színre a Fókusz Diákszínpaddal. 
A nemváltást a szükség hozta, mivel jelenleg több az ügyes lány a csapatban, de senkit nem zavart, hogy ezúttal egy divatbolond császárnő herdálja el az udvar vagyonát, vagyis az adófizetők pénzét, sőt, ettől még maibb lett a karakter. Az is abszolút aktuális megállapítás, hogy az udvarban mindenki lop, és ezt teljesen normálisnak tartják, csak az a fontos, hogy ne bukjanak le. A császárnőt lóvá tevő két szélhámos pedig az előadás elején kirúgott két varrónő, azaz alulról jövő lázadásnak vagyunk tanúi, és ezért persze ezerrel szurkolunk a bátor csajoknak. Amikor pedig a szereplők szinte egyszerre mondják ki, hogy a császárnő meztelen, nem történik semmi. Lám, egy gyerekelőadáson keresztül is lehet véleményt nyilvánítani a társadalomról. A legvégén ráadásul mindenki lelép, otthagyja az udvart, hiába kiabál utánuk a kancellár – ezzel a tudatos távozással fejezik ki a véleményüket. 
A Fókusz előadásába hatásos és szép árnyjátékot is beépítettek a rendezők, a csicsás ruhákat pedig fényes hatású, egyszerű kelmék jelképezték. Csupa jó ötlet, ráadásul a kisebb gyerekeknek is találtak helyet és feladatokat a színpadon: pont annyit bíztak rájuk, amennyit elbírnak. 
Minden újítás ellenére hagyományos előadás volt ez, de akadtak az első napon egészen modern produkciók is. A Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola Új Hullám Színjátszó Csoportja rendkívüli bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor minden színházcsináló legnagyobb ellenségét vitték fel a színpadra: az unalmat. Előadásuk címe Unalom a köbön, és arról szól, hogy mit csinálnak a srácok, amikor unatkoznak a suliban. A gyerekzsűri kilencedikes tagjai szerint minden felső tagozatos osztályban nagyjából az zajlik, amit stilizált formában láthattunk, ezért a nézőtéren ülő gyerekek rendkívüli módon élvezték az előadást. 
Ezt a csapatot 2016-ban alakította meg Sziklai Krisztina és Madocsai Kardos Klaudia, akik a pedagógiai célzattal született szituációs játékokat, mozgásfeladatokat építették bele az előadásba, tehát mindazt, amivel az órák során foglalkoznak. A darabot csak részben írták felnőttek, hiszen maguk a játszók is beletehették az ötleteiket. Illetve, hogy pontosak legyünk, az egyik ravasz rendező gyakran meg is figyelte, hogyan szórakoztatják egymást a srácok, amikor, úgymond, unatkoznak.
A bábcsoportok szintén változatos műsorokat mutattak be Dunaszerdahelyen, szépen kidolgozott, mutatós bábokkal, szellemes koreográfiákkal, multifunkciós kellékekkel. Itt gyakran a szükség szüli a megoldást, és ami az elején kényszerdöntésnek tűnik, abból könnyen lehet a zsűrinek tetsző, remek ötlet. A legnagyobb közönségsikert talán az Ógyallai Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskola Fityfiritty Bábcsoportja aratta. Róluk azt kell tudni, hogy oláh cigány gyerekek, és sokan közülük nem is magyarul beszélnek odahaza, hanem lovári nyelven. Többet ésszel… című meséjük egyszerre volt megható, felemelő és szórakoztató. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?