Energiatakarékos házak

Pozsony |

Szlovákiában a lakosság nagy része még nem is találkozott a közel nulla energiaigényű épület fogalmával, miközben az ezzel kapcsolatos feltételeket hamarosan az összes új családi ház építőjének be kell tartania.

Európai uniós előírás, hogy 2020 végétől valamennyi új épület közel nulla energiaigényű épület legyen. Ez utóbbi nem azonos a passzívház, az aktívház, az ökoház vagy más hasonló fogalmakkal, csak azt rögzíti, hogy nagyon energiatakarékos épületről van szó, és az épületben felhasznált igen kis mennyiségű energia számottevően az épületben vagy annak közelében termelt megújuló energiából származik. Hogy a lakosság hogyan készült fel az új szabályozásra, azt a Falazóanyag-gyártók Szövetségének (ZVMM) a megbízásából a 2Muse piackutató ügynökség mérte fel.

„A közel nulla energiaigényű épület fogalmával a most elvégzett felmérés szerint a lakosságnak eddig csupán a 28 százaléka találkozott, amit a szakmai szervezetünk eddigi tapasztalatai is alátámasztanak. A családi házat építtetők gyakran a legalapvetőbb hőszigetelési szabályokkal sincsenek tisztában, vagyis mindenképp megéri szakemberhez fordulniuk”

– nyilatkozta Martin Mihál, a ZVMM elnöke.

Akik már találkoztak a nulla energiaigényű épület fogalmával, azoknak nagyjából a fele a megújuló energia felhasználását tartja a legfontosabb feltételnek, negyedük pedig az ehhez kapcsolódó kiegészítő technológiákat. „Minden ötödik megkérdezett ugyanakkor a vastag vagy hőszigetelt falakra esküszik, ami teljesen hibás elképzelés” – mondta Mihál, aki szerint nem szabadna csupán a szigetelésre összpontosítani, hiszen ugyanilyen fontos a megújuló energiaforrások felhasználása és a modern fűtési rendszer is. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?