Kisebbségvédelem Európában

jogv

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet idén már nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában elnevezésű nyári egyetemet Martonvásáron, Budapesten és Székesfehérváron.

A július 7-től július 12-ig tartó képzésen olyan joghallgatók, doktoranduszok vagy kezdő jogászok vehetnek részt, akik az anyaországon kívül élő magyarok érdekvédelmével szeretnének foglalkozni. 

A nyári egyetem témája a kisebbségvédelem minden formája és jogi vetülete. Érinti a nyelvhasználathoz való jogot, az oktatási jogok kiterjesztésére vonatkozó kérdéskört és a kisebbségek politikai képviseletét is. A szervezők olyan szakmai platformot szeretnének nyújtani a résztvevőknek, ahol lehetőségük van nemcsak az egymás közti párbeszédre, hanem az oktatók és hallgatók közti eszme- és tapasztalatcserére is. 

A részvételi korhatár 20-30 év. A nyári egyetemnek összesen 15 résztvevője lehet, akik ösztöndíjat is kapnak. A szállás és a napi háromszori étkezés is biztosított. A résztvevőknek csak az oda- és hazautazás költségeit kell fedezniük. Jelentkezni május 1-ig a www.kji.hu oldalon lehet. A pályázókkal május 6. és 9. között videóinterjút készítenek. Ennek alapján választják ki a 15 résztvevőt, akiknek 10 000 forintos regisztrációs díjat kell befizetni. Ez csupán kaucióként szolgál arra az esetre, ha a kiválasztott jelentkező önhibájából mégsem vesz részt a nyári programban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?