A szeredi holokausztmúzeum nagyon fontos oktatóközpont is egyben

Hét évvel ezelőtt nyílt meg a szeredi holokausztmúzeum. Igazgatója, Martin Korčok, aki korábban a Zsidó Kultúra Múzeumában dolgozott, részt vett a kulturális minisztérium megbízásából létesített intézmény megalapításában és  állított össze egy szakemberekből álló csapatot, akikkel megvalósíthatja a kitűzött célokat. 

Oktatóközpont 

A Szeredi Holokausztmúzeum nemcsak múzeum, hanem a holokauszt minden áldozatának emlékhelye, valamint oktatóközpont is. 2016-os megalakulása óta itt sikerült a legnagyobb oktatóközpontot kiépíteni szlovákiai viszonylatban az emberi jogok, kiemelten az antiszemitizmus, a rasszizmus és a xenofóbia terén. Az ifjúság mellett a felnőttek oktatása-nevelése is célja az intézménynek, például a pedagógusok és olyan szakemberek képzése, akik találkoznak ezekkel a témákkal. Martin Korčok szerint elengedhetetlen, hogy legyen ilyen intézmény, hiszen a mindennapokban tapasztaljuk a történelmi tények értékcsökkentését, időnként tagadását.

„Azért vagyunk itt, hogy ezt megakadályozzuk, illetve, hogy rámutassunk a történelmi tényekre és igazságra. Fontos feladatunk továbbá, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy ami a múltban történt, az egy folyamat volt, maga a holokauszt sem csak az embertömegek meggyilkolását jelenti, hanem egy olyan eseménysorozatot, amely eleinte gyűlöletbeszéddel, verbális támadásokkal kezdődött, majd a sajtóban terjesztett propagandával, törvények elfogadásával folytatódott, végül fizikai támadásokban és tömegek kivégzésében csúcsosodott ki. Ezért kötelességünk a jelenben is minden támadásra vagy a legkisebb anomáliára is rámutatni, amelyek a kisebbségek ellen irányulnak, hogy rávilágítsunk a párhuzamokra a múlt és a jelen történései között. Hasonló bizonytalanság és feszültség érezhető napjainkban, amelyeket egyebek mellett a világjárvány okozott és az Ukrajna ellen indított háború okoz, és amelyek komolyan megosztják a társadalmat Szlovákiában. Olyannyira, hogy radikalizálódik a megosztottság, gyűlölködésbe csap át, és az emberek rendkívül érzékenyen reagálnak bármire, ami nem illeszthető bele a nézetükbe. Úgy vélem, ezért van hatalmas szerepe a toleranciára való nevelésnek, az emberi jogok oktatásának, ami a legfontosabb feladatunk”

– hangsúlyozta. Az említett célok eléréséért egyebek mellett tanfolyamokat szerveznek a pedagógusoknak, akiknek az igazgató szerint azért van kiemelten fontos szerepük, mert pályafutásuk során több ezer gyermekkel kerülnek kapcsolatba és vannak rájuk hatással. Az intézmény további fontos feladata kapcsolatot tartani a holokauszt túlélőivel, akik bárkinél hitelesebben tudják elmondani a velük történteket. Tavaly tizenkilenc találkozót szervezett a szeredi múzeum Szlovákia egész területén. Együttműködik továbbá néhány ukrajnai menekülttel is, de a közeljövőben szeretné több személyre kiterjeszteni az együttműködést, valamint találkozókat szervezni a holokauszttúlélőknek és a menekülteknek. Ugyancsak kiemelt figyelmet kap a roma kisebbség, amely számos területen szembesül negatív megkülönböztetéssel.

„Előfordul, hogy a többségi társadalom tagjai nem is tudatosítják, hogy diszkriminatívan viselkednek, ezért fontos a felvilágosítás a kisebbségben és a többségben élőknek egyaránt. A közelmúltig senki sem foglalkozott például a roma népirtással, tehát nem is lehetett tanítani róla az iskolában. Idén először adunk ki a témával kapcsolatban publikációt a roma kisebbségi kormánybiztossal, Ján Heroval közösen. A kisebbségeknél maradva saját tapasztalatból tudom, hogy a szlovákiai magyarok jobban és máshogy értik meg a dolgokat, ha anyanyelvükön hallják, ezért fontos számunkra az, hogy a komoly és érzékeny témákat magyarul közvetítsük nekik, főleg, ha a magyar tannyelvű iskolákból érkeznek hozzánk csoportok. A szlovák nyelvű oktatással egyenértékű és egyenjogú magyar képzéseket, tárlatvezetéseket szervezünk számukra”

– húzta alá Martin Korčok. Az oktatásban a nők és a gyerekek elleni erőszak témája leginkább a holokauszt és a gyerekek témakörben jelenik meg, hiszen a gyerekek az úgynevezett zsidókérdés végső megoldásának alapértelmezett áldozatai voltak. A nők és a férfiak más-más formában szembesültek az embertelenséggel, a megaláztatással. Az intézményvezető szerint sosem fog már kiderülni, mennyi nőt erőszakoltak meg a legkegyetlenebb módokon a háború alatt és milyen más eszközökkel követtek el ellenük támadásokat, ezekről is szó esik a tárlatvezetéseken.

A múzeum működése

Az iskolai csoportok előzetes egyeztetést követően látogathatják meg a holokausztmúzeumot. Választhatnak tárlatvezetést és a képzések közül is a számukra érdekes témák alapján. Az állandó tárlat négy részből áll. Az első a szlovákiai zsidóság rövid, általános történelmét foglalja össze, akiknek a nagyobb része magyar és német volt, valamint kisebb számban jiddis és szlovák anyanyelvűek voltak. A második részben a Szlovákia területén valaha működő összes koncentrációs táborról látható kiállítás. A szeredi táborról részletesen a harmadik részben tudhatunk meg adatokat, a negyedikben pedig arról, hogy mi történt a zsidókkal azután, hogy Szlovákia területéről deportálták őket. Itt mutatják be azokat a haláltáborokat is, ahová a legtöbb zsidót hurcolták el, illetve a zsidóüldözés alatt az őket megmentő embereknek állítanak emléket.

„Sokat dolgozunk azért, hogy minél több látogatót idecsalogassunk, elsősorban az ifjúság a célcsoportunk, mert az oktatás számunkra a legfontosabb. Ennek érdekében az oktatásügyi minisztériummal is igyekszünk szoros együttműködést fenntartani. Eleinte úgy segítette a munkánkat a szaktárca, hogy Szlovákia minden iskolájának ajánlotta, hogy látogatást tegyen az intézményünkben. A képzések népszerűsítése érdekében a megyei oktatásügyi hivatalokkal vettük fel a kapcsolatot. A Pozsony, a Nagyszombat, a Zsolna és a Nyitra megyei hivatalok érdeklődtek és ki is építettük velük az együttműködést. Ezeken kívül néhány várossal is kapcsolatban vagyunk, főleg olyanokkal, ahol van valamilyen emlékmű vagy a zsidósággal kapcsolatos kötődés. Vannak olyan városok, ahonnan még sosem érkeztek hozzánk látogatók, ezért havonta egyet meglátogatunk és a helyi iskolákat tájékoztatjuk a tevékenységünkről, a szlovák iskolákba a szlovák, a magyar iskolákba a magyar kollégák mennek. Mindez segít abban, hogy minél több iskolás csoportot, pedagógusokat fogadjunk. Arra nincs szükség, hogy a környékbeli iskolákba kiutazzanak a kollégák, hiszen egyrészt közel vannak, tehát az ottani csoportok könnyen ide tudnak jönni, másrészt gyakran jönnek is”

– fejtette ki. Kiemelte, mivel hét szakember foglalkozik a csoportokkal, nagyon fontos, hogy a látogatások időpontját előre egyeztessék, hiszen a tárlatvezetésen és a képzéseken kívül más feladatokat is ellátnak, illetve általában olyan érzékeny és komoly kérdésekkel jönnek a látogatók, amelyekre felkészültnek kell lenniük. Az igazgató felhívta rá a figyelmet, hogy akár iskolai csoportok, akár magánszemélyek, turisták szeretnék meglátogatni a szeredi holokausztmúzeumot, fontos, hogy a Szlovák Nemzeti Múzeum honlapján (www.snm.sk) ellenőrizzék a nyitvatartási időt, vagy érdeklődjenek az intézmény közösségi oldalán.

A magyar látogatókat Horváth Krisztián tárlatvezető és múzeumpedagógus fogadja, aki elsősorban az iskolásokkal foglalkozik, valamint a múzeum rendezvényeinek előkészítésében vesz részt, illetve kutatómunkát is végez. Lapunknak elmondta, néha érkeznek olyan csoportok, amelyek tagjai meglepően felkészültek, sok információval tisztában vannak. A múzeumlátogatás szerinte az alapiskolák kilencedik évfolyamának ajánlott leginkább, mert ekkor már a tananyag része a zsidóüldözés és a holokauszt, de a nyolcadikosokat, illetve a középiskolák bármelyik évfolyamát is szívesen látják.

A szeredi tábor

Szeredben 1941 szeptemberében, a szlovákiai zsidók ellen bevezetett intézkedéseket összefoglaló Zsidókódex elfogadása után nyílt meg az úgynevezett zsidók koncentrációs központja. A kódex egyik határozata a 16 évnél idősebb zsidó lakosok kötelező munkavégzéséről szólt, így 1942 márciusáig munkatáborként működött a létesítmény. Ekkor megkezdődtek az első deportációk Szlovákiából, az elsők között innen vittek el a lengyelországi Lublin környékére fiatal fiúcsoportokat. Szlovákia területéről ebben az évben összesen 57 transzportot indítottak, amelyekkel több mint 57 ezer embert hurcoltak el, akik közül néhány száz élte túl a népirtást.

„A transzportok Auschwitzba és a lublini régióba mentek, ahol sok gettó működött. Az úgynevezett forgóajtó elvet követve először kiürített lengyel falvakba szállították az itteni lakosokat, akik addig maradtak ott, amíg nem jutott hely számukra a gázkamrákban a sobibóri és a belzeci megsemmisítő táborokban, ahol az átlagéletkor néhány óra volt”

– mondta el Martin Korčok. Szavai szerint amikor leálltak a transzportok, akkor elviselhetőbb volt az élet a szeredi táborban, ebből láthatóak jelenetek az állandó kiállításon. 1943 végén, 1944 elején az emberekkel állatokként bánó gárdisták után zsandárok érkeztek Szeredbe, akik másképp viselkedtek a foglyokkal, őrizték, felügyelték őket, de sok esetben egészen emberséges hangnemet ütöttek meg velük szemben. Időnként elnézték nekik, hogy kiszökjenek élelemért, de azzal együtt fegyvereket is becsempészett a kommunába szerveződő fiatal lázadók csoportja, akik azt tervezték, hogy az újrainduló deportációk alkalmával nem hagyják magukat elhurcolni. A Szlovák Nemzeti Felkelés kirobbanásakor a szeredi helyőrség feladata az volt, hogy továbbra is őrizze a tábort, a lázadó csoport azonban a parancsnokot választás elé állította: vagy megengedi nekik, hogy kinyissák a kaput, vagy ők nyitják ki erőszakkal. A parancsnok nem tanúsított ellenállást, így az összes fogoly felszabadult, de soknak közülük nem volt hová mennie, így maradtak a táborban, a legtöbben pedig Nyitra felé vették az irányt és csatlakoztak a nemzeti felkeléshez. Az 1944 szeptemberében érkezett német katonai segítséggel Szlovákia területén egyetlen tábort létesítettek, mégpedig Szeredben, zsidók koncentrációs tábora néven, így szinte az összes zsidót, akit addig nem végeztek ki, ebben a táborban gyűjtötték össze és hurcolták el az auschwitzi gázkamrákba, később máshová egészen 1945 márciusáig, amíg az összeset fel nem szabadították. Az utolsó transzportot Terezínbe indították Szeredből.