A szegénység a matekon is látszik

Pozsony |

A szociálisan hátrányos helyzetű diákok alulteljesítenek a jobb gazdasági helyzetben élő társaiknál – ez derül ki a tavalyi Tesztelés 5 országos adataiból. 

Tavaly novemberben 1478 alapiskola 46 360 ötödikes diákja vett részt a tesztelésen, köztük 126 magyar tanítási nyelvű, illetve 14 közös igazgatású alapiskola 2849 tanulója.

A Szabványosított Mérések Nemzeti Intézetének (NÚCEM) adatai alapján országosan 46 351 diák írta meg a 30 feladatsorból álló matematikatesztet, a diákok országos átlaga 59,3% (ebben a magyar diákok eredménye is benne van). A fiúk és lányok teszteredményei között minimális az eltérés. Magyar nyelvű matematikatesztet 2849 diák írt, az ő országos átlaguk 47,8%. Matematikából a kombinatorika, a valószínűségszámítás és a statisztikai feladatok okozták a legnagyobb nehézséget a diákoknak. Folytatódni látszik az a korábbi trend is, mely szerint a jobb gazdasági körülmények között élő diákok jobb eredményeket érnek el, a hátrányos helyzetű tanulók pedig jóval gyengébben teljesítenek. Megyei bontásban idén is Pozsony megye (68%) diákjai írták a legerősebb teszteket, a leggyengébben Kassa (52,1%) és Eperjes (53,4%) megye tanulói teljesítettek. Járási bontásban Rimaszombat (42%), Nagyrőce (38,3%) és Gölnicbánya (38%) zárja a sort.

 

Kapcsolódó cikkünk

Szlovák nyelvből 43 498 diák írt tudásszintmérőt, és átlagosan 58,4%-os átlageredményt értek el. Megyei bontásban a diákok a matematikai tesztekhez hasonló eredményt értek el, Pozsony megye diákjai átlag 66,7%-os tesztet írtak, míg Eperjes megyei társaik csupán átlag 51,6%-os, Kassa megyei társaik pedig átlag 52,6%-os tesztet produkáltak.

Magyar nyelvből 2849 ötödikest teszteltek, átlagosan 51,4%-os eredményt értek el. Megyei bontásban a legjobb átlagos teszteredményt a Pozsony megyei (60,7%) és a Nagyszombat megyei (60,5%) diákok érték el, a sereghajtók pedig 40,7%-os átlageredménnyel a Besztercebánya megyei diákok lettek, 43,8%-os átlageredmény Kassa megyében született. A NÚCEM szerint a diákoknak egyebek mellett az értő olvasás okozott gondot.

A NÚCEM szerint a szociálisan hátrányos helyzetű diákok átlag 22,9%-os eredményt értek el a matematika tesztelése során, míg a jobb körülmények között élő társaik 60,9%-ot. Magyarán: a hátrányos helyzetű diákok matematikából a harmadát tudják annak, amit társaik. A NÚCEM ugyanakkor a diákok ezen csoportjánál minden tesztelt tárgyból hasonlóan komoly hiányosságot észlelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?