Francia zavargások - A kormányfő bejelentette az üzemanyagadó befagyasztását

Édouard Philippe
Párizs |

Édouard Philippe francia kormányfő hivatalosan is bejelentette az üzemanyagadó befagyasztását keddi televíziós beszédében, eleget téve ezzel a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének.

 

A hat hónapos moratóriumot más, a társadalmi elégedetlenség enyhítésé érdekében tett lépések is kísérik, köztük a gáz és az áram árának féléves befagyasztása.

"Egyetlen adó sem ér annyit, hogy veszélybe sodorjuk miatta a nemzet egységét" - érvelt beszédében Philippe.

"A döntések célja, hogy békét és nyugalmat hozzanak az országnak", és "lehetővé tegyék a valódi párbeszédet az elmúlt hetekben felszínre került aggodalmakról" - mutatott rá a miniszterelnök.

A kormányfő egyúttal felszólította a franciákat, hogy a következő hónapokban vitassák meg a felvetett javaslatokat, és szükség esetén javítsák, valamint egészítsék ki őket.

A kormányfő először kedd reggel - a Köztársaság Lendületben (LREM) és szövetségese, a Demokratikus Mozgalom (MoDem) parlamenti frakcióülésén - jelentette be a döntéseket, amelyek a kabinet előző este hozott Emmanuel Macron francia elnökkel egyetértésben.

A széles társadalmi támogatást élvező sárgamellényesek egyik fő követelése az volt, hogy a kormány tegyen le az üzemanyagadó januárra tervezett emeléséről.

"Süketnek vagy vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk vagy halljuk" a franciák eddig "szemérmességből vagy büszkeségből elnyomott" haragját - mondta beszédében Philippe.

 

A miniszterelnök aláhúzta: megérti ezt a haragot, ugyanakkor jelezte, hogy a kormány nem fogadja el a tiltakozásokat eddig jellemző erőszakot.

"Minden franciának joga van a tüntetéshez, de minden franciának joga van a biztonsághoz is" - mutatott rá. "Ha szombaton újabb megmozdulások lesznek, azoknak békésen kell zajlaniuk" - szögezte le.

A hétvégi erőszakos tüntetések óta - amelynek következtében 3-4 millió eurós (több mint egymilliárd forintos) károk keletkeztek Párizsban - a kabinet igyekszik csillapítani a feszültségeket és megelőzni az újabb összeütközéseket.

Ennek jegyében a kormány tagjai kedd délután találkoztak volna a sárgamellényesek képviselőivel, akik azonban biztonsági okokra hivatkozva lemondták az egyeztetést.

A kormányzati válaszok késlekedése miatt a tiltakozás hétfőn tovább szélesedett: a mentősök és a középiskolások is csatlakoztak a megmozduláshoz, miközben tiltakozó sárgamellényesek blokád alá vonták a Total olajvállalat 75 üzemanyagraktárát.

A Párizsban az 1968-as diáklázadások óta nem tapasztalt erőszakos zavargások ellenére a franciák 72 százaléka továbbra is megértő az útblokádokat emelő tiltakozókkal, és támogatja a szociális mozgalmat - derül ki a Harris közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből. A sárgamellényesek követeléseivel több párt és neves politikus is egyetért.

Szerdán parlamenti vitát tartanak a jelenlegi társadalmi válságról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?