Nemzetközi összecsapások várnak a hodosiakra

pingpong
Hodos |

A hodosi férfi-asztaliteniszcsapat a nemzetközi ETTU-kupa 3. fordulójának első mérkőzésén idegenben 3:1-re kikapott a belga Sokah Hoboken csapatától.

„El kell ismernünk, hogy az ellenfelünk jobb játékerőt képvisel nálunk. Az ő első számú játékosuk, a holland válogatott Gommers Rajko jelentette a különbséget a két csapat között. Ő a 194. a világranglistán, még a mi legjobbunk, Novota Sámuel a 258. A háromból két pontot ő nyert meg az ellenfélnek, az első és a harmadik pontot is ő szerezte, 3:0-ra nyerte mindkét meccsét. A mi egyetlen pontunkat Novota szerezte, nagy küzdelemben 3:2-re győzte le Devos Laurenst. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy minden a hazaiak kezére játszott, a szerencse is, noha nem ezen múlott a győzelmük – mondta Jozef Kmeť, a hodosiak klubelnöke. Hozzátette, biztos abban, hogy a visszavágó már nem ennyire a belgák szájíze szerint fog alakulni. – A továbbjutás már nagyon távolinak tűnik, hisz nagyon nehéz lesz őket 3:1-re megvernünk, ráadásul elég rossz szettaránnyal végeztünk. Háromszor kikaptunk 3:0-ra, egyszer pedig 3:2-re győztünk, ez 11:3 az ő szemszögükből. Ha a visszavágón az ő első számú játékosukat, Gommerst sikerülne mindjárt 3:0-ra megvernünk, akkor az pszichikailag megfoghatná őket, de ehhez minden nekünk kell, hogy kedvezzen. Ennek ellenére mindent megteszünk, hogy egy jó mérkőzést játszunk és megszerezzük a győzelmet” – tekintett előre a klubelnök.

Nem az ETTU-kupa az egyetlen nemzetközi megmérettetés, ami az elkövetkezendő napokban a hodosiakra vár. Kedden és szerdán a Közép európai Szuperliga B csoportjának második fordulóját rendezik meg a csallóközi településen, amelyen hat országból (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Horvátország, Ausztria, Szlovénia) egy-egy csapat vesz részt. A B csoportban a hodosiak mellett horvát és osztrák csapat kapott helyett. Az odavágón a horvátokat legyőzték a csallóköziek, az osztrákoktól viszont kikaptak. „Ebben a kupában teljesen reális a továbbjutásunk, ugyanis a hármas csoportokból az első kettő jut tovább. Az első meccsen a horvátokat megvertük, ez remélhetőleg hazai pályán is sikerülni fog, így megszerezzük legalább a második helyet” – vélekedett Jozef Kmeť. A Hodos csapata kedden 19.00-tól a horvátokkal játszik, szerdán pedig ugyanebben az időben az osztrákok következnek. A torna januárban az elődöntőkkel és a döntővel folytatódik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?